Bee-doo, Bee-doo...

Tegnap a zseniálisan intelligens lakótársamnak és a pasijának hajnal fél 1-kor jutott eszükbe, hogy mi lenne, ha nekiállnának főzni, zabálni, vagy én nem tudom mit, de az esőcseppek kopogása mellett a másik irányból a mikrót és ezt a két... (jó, majd ezt később még kifejtem) hallottam. Valahogy lementem alfába, és csak azt hajtogattam, hogy ne baszd fel magad, ne baszd fel magad, nálad kisebbeket amúgy sem szép dolog bántani, aludj szépen.

És aludtam.

Fél kilencig, amikor belém csapott a felismerés, hogy nem feltétlen pizsamában és szénboglya hajjal szeretnék ajtót nyitni a futárnak. Ha jön. És jönnie kell, mert nem akarom kihagyni ezt az órát. Nem tudtam, mi legyen, de azért szépen elkezdtem öltözködni. Fekete szoknya, harisnya, piros tornacipő, ha egyszer úgyis ilyen meleg van egész délelőtt... Aztán megszólalt a telefonom, és szinte rávetettem magam, lepergett előttem, hogy mindjárt itt a futár, és mehetek óra... és 

Piktor

Hát még egyszer sem voltam ilyen csalódott, amikor ő hívott.

- Igen?

- Szia. Otthon vagy?

- Ööö.. igen...

Jézusom, mit akar? Szerelmet vall? Vagy rögtön megkéri a kezem?

- Akkor pár perc múlva becsöngetnék, és felvinném a lapokat (asszociációs lapok. legalább 1 hónapot ült rajtuk - a szerk. )

Gyanús nekem ez az ember. Ritkán vannak ilyesfajta magánakciói. Talán rájött, hogy megint eljön az az időszak, amikor baromira fogok neki hiányozni, és rá kell szánnia magát, hogy rám írjon Facebookon, ha tudni akarja, mi van velem? Előző vizsgaidőszakban is ez volt...

Zakatoló szívvel nyomtam meg a gombot a kaputelefonon, aztán még gyorsan feltettem a kávét, mert enélkül én ugyan el nem hagyom a házat! Amióta csak megvettük, imádom azt a kis kotyogóst, hogy az Omnia Silkről már ne is beszéljek...

Szokatlanul sokáig tartott neki, míg felért, a kávéról szépen el is feledkeztem, pedig nincs is rosszabb, mint mikor már kicsit égett szaga van.

- Mész órára? - kérdeztem, reménykedve abban, hogy szolgáltat rá indokot, hogy ne itthon kelljen várnom a hercegemre... vagyis a futárra.

Tépelődtem, hogy menjek, ne menjek, aztán kitaláltam, hogy legfeljebb kirobbanok óráról, ha hívnak.

- A kávé...

Utálom, hogy mindig megáll az előszobában, amikor jön hozzánk, és rá kell szólnom, hogy ne ácsorogjon már ott...

- Ez Rammstein? - csodálkozott rá a Das Modell-re, aztán szép türelmesen megvárta, amíg megittam a kávémat és befejeztem a készülődést.

Amikor megláttam, hogy ott áll az egyetem udvarán a futárszolgálat autója, madarat lehetett volna velem fogatni, rögtön oda is mentem, és megkérdeztem, hogy nincs-e nála a csomagom, és akkor itt át is venném. A bögre teljesen ép állapotban érkezett meg, míg felértünk az ötödikre épp ki is tudtam bontani, bár Piktor kulcsát is gyorsan kölcsön kellett kérnem hozzá, mert a ragasztószalag aztán tényleg nem akarta megadni magát. Legnagyobb örömömre két darab buborékfólia is volt hozzá, amit nagy élvezettel pukkasztgatok azóta is, jól jön majd akkor is, amikor a hajamat tépkedném a pszifi miatt...

Break

Már meg sem nézem, hány órája ültem ide az asztalhoz tanulni, de a hátam beállt, a lapockám sajog, a térdem kattog (megint kínlódik, mióta eljöttem hazulról), és amúgy már most elegem van az egészből, pedig még el sem kezdődött úgy istenigazából a vizsgaidősuck.

Délelőtt csak egy óránk volt, azon is filmet néztünk, amiről majd írnunk is kell egy kétoldalas esszét, nem is tudom mi hiányzott még az életemből így a vizsgaidőszak küszöbén, egy életbevágó pszichofiziológia ZH, és egy garantáltan csak kifejtős tételeket tartalmazó vizsga előtt, amire ráadásul még be kell fejeznem az önreflexiót, egy rakat teszt kiértékelését, közben pedig pörögniük kéne Ria szülinapjának előkészületeinek is. Remélhetőleg holnap megérkezik az ajándéka, de tényleg csak remélni tudom, hogy még időben idefárad a futár, és nem kell kihagynom egy órát sem.

Na, nem mintha megtehetném. A délelőtt simán belefér, de délutáni óráim katalógusosak, és már minden esélyemet eljátszottam. Kétszer voltam olyan beteg/rosszul, hogy felkelni alig bírtam, nemhogy még bemászni az egyetemre, egyszer pedig inkább aludtam egy igen jól sikerült kedd esti buli után, aztán valahogy a másnap és az éhhalál, de inkább az utóbbi problematikája kötött le, és mire megettem a kakaócsigákat, és megfőtt a borsófőzelékem, már a második órámnak is vége lett.

Igazából az a tervem, hogy készenlétbe állítom Piktort, ha negyed 1-ig nem kapom meg a csomagot, ő hamarabb odaér hozzánk, mint én az egyetemről.

Ma az elmaradt előadás helyett kimentünk a TK-ba, mert ki más szedne össze 640 Ft késedelmi díjat, mint Léna... Megállapítottam, hogy ebből egész finom kehely fagyit vehetnék otthon, de hát így jár az, aki ilyen szétszórt. Még ücsörögtünk a parkban egy ideig, a nap ragyogóan sütött, Piktor a jobb oldalamon ült, én pedig felé fordultam, így sikerült nagyjából fél óra alatt leégnie csak és kizárólag a bal kezemnek.

Először nem akarta elhinni nekem, azt mondta, biztosan csak megvakartam, de amikor látta, hogy csak nem akar elmúlni, csak nevetett.

- Ha ezt nem látom a saját szememmel, nem hiszem el!

Könnyen röhög az, aki apához hasonlóan csak kimegy a napra negyed órára, és barnább, mint én egy egész szezonnyi napozás után...

Bár minden csak viszonyítás kérdése. A dédnagymamám még szeplős, vörösesszőke sváb hölgyemény volt, anya már gesztenyebarna hajú, és csak napra szeplősödő, én már kezem lábam összetehetem, hogy egyetlen szeplő sem kívánkozik elő a rajtam, amúgy pedig valahol a vörös-szőke-barna metszetében tévelygek. 

És utálom az esőt. Ez így az utóbbi két nap időjárásáról jutott eszembe. Komolyan. Nincs is jobb, egy kis dörgésnél, villámlásnál, özönvízszerű esőnél, jégnél... Ja, csak az, amikor Piktor (aztán pedig apám is a telefonban) kiröhög a rákvörös felkarom miatt. 

Szép a világ, főleg egy tábla Oreo után... Este 11-kor.

Rend a lelke mindennek

Akár ez is lehetne anyám mottója.

"A zseni a káoszban is eligazodik!" - hangzik az enyém.

Csakhogy te nem vagy zseni Lénácskám! - vágja rá rögtön.

Amióta az eszemet tudom, mindig is kupis voltam. Kislány koromban persze még elpakoltak utánam, ugyan rám szóltak, hogy rakjam el ezt, rakjam el azt, de ha nem csináltam meg, akkor sem volt nagy baj.

Általános iskolás koromban ütközött ki elég erőteljesen, hogy nem a rendszeretetemről vagyok híres. Elég volt csak benézni a padomba, vagy kicsit kutakodni a táskámban, biztos talált benne az ember egy kis szendvicsmaradékot.

Amíg egy szobában laktunk az öcsémmel, sajnos kénytelen voltam időről időre rendet tenni a... szamárfészkemben? Ellenkező esetben jött a szemeteszsák, vagy az ezzel való fenyegetőzés. De az igény sosem alakult ki bennem arra, hogy állandó rendet tartsak magam körül. Túl steril volt nekem, túl energiarabló... Tudtam, hogy hányadik kupac hányas szintjén van a keresett könyv, füzetlap vagy akármi. Ha rendet raktam, sosem találtam meg semmit...

Máig állandó konfliktusforrás ez köztem és a szüleim, de főleg anya és köztem. Ő megszokta a munkájában, hogy mindennek a helyén kell lennie, mindennek megvan a rendje és a módja, és ha nem követjük, akkor káosz lesz, ami akár a beteg életébe is kerülhet. Nyilván nehezen vetkőzi le ezt a magánéletében, és mindenben a maximumot követeli. 

Teljesítménykényszeres.

Részben rám is sikerült átragasztania ezt, ami a tanulmányaimban rendkívül jól nyomon követhető. Sosem volt jó matekból, de kitűnő akartam lenni az érettségi évében, mert tudtam mi múlik rajta. Addig gyakoroltam, amíg sikerült. Mindenből szinte csak ötösöket hoztam, és már attól is teljesen kész voltam, ha néha becsúszott egy-egy négyes. 448 pontot szedtem össze  végül, de nem voltam elégedett vele, nem tudtam örülni neki, csak azt hajtogattam, hogy nem fog sikerülni, nem lesz elég. Végül "csak" 34 ponttal teljesítettem a ponthatár felett...

Emelt szintű törin 60 pontra szóbeliztem, még később is megemlegettek, mint "az az okos lány". Bioszból vesztettem 2 pontot, magyarból szintén maximum pontot szereztem, de sosem volt elég semmi. Mert az lebegett előttem, hogy csinálhattam volna jobban, tanulhattam volna többet, jobban... 

Azt sosem értettem, hogy mindez hogy létezhet bennem együtt, amikor eszméletlen lusta tudok lenni, és elég erőteljesen hajlamos vagyok szétszórtságra, figyelmetlenségre és kapkodásra.

Néha azt képzelem, hogy ezzel kompenzálom azt az erőteljes teljesítménykényszert, ami bennem lakozik. Vagy csak lázadok anyám ellen... Vagy csak egyszerűen lusta vagyok. Valahol szerintem mindhárom.

Anyának soha, semmi nem lehet elég tökéletes, mert mindig, mindenben talál kivetni valót. Abban, hogy eszem, ahogy tartom magam, ahogy levegőt veszek, ahogy ülök, ahogy rendezem a dolgaimat.

Shatter Me

I pirouette in the dark

I see the stars through me

Tired mechanical heart

Beats until the song disappears

Somebody shine a light

I'm frozen by the fear in me

Somebody make me feel alive

And shatter me

So cut me from the line

Dizzy, spinning endlessly

Somebody make me feel alive

And shatter me!

Shatter me!

Somebody make me feel alive

And shatter me!

If only the clockworks could speak

I wouldn't be so alone

We burn every magnet and spring

And spiral into the unknown

If I break the glass, then I'll have to fly

There's no one to catch me if I take a dive

I'm scared of changing, the days stay the same

The world is spinning but only in rain

If I break the glass, then I'll have to fly

There's nobody to catch me if I take a dive

I'm scared of changing, the days stay the same

The world is spinning but only in rain

Me...!

Shatter me!

Somebody make me feel alive

And shatter me!

Semmi kétség, Lzzy Hale a földkerekség egyik legcsodálatosabb énekesnője, mellesleg évek óta nagy kedvencem. Meggyőződésem, hogy nem tud hibázni, ez pedig ismételten bebizonyosodott.

Lindsey Stirling igazi üde színfoltja a mai zene palettának, igazi tehetség, ráadásul egyéniség!

Alapvetően teljes különböző stílust képvisel mindkét művésznő, és soha nem gondoltam volna, hogy ilyen csoda sülhet ki abból, ha ők ketten összefognak.

És tessék!

Nem az, hogy egész délután ezt hallgattam... ááá, dehogy....

Csak sportosan!

Brr... Grr... Vagy valami ilyesmi.

Egy kezemen nem tudnám megszámolni, hogy hányféle sportot próbáltam ki az évek során. De lévén, hogy hatodikos koromig sporttagozatos osztályba jártam, ez nem számított különösebben szokatlannak.

Hetente 3 tesiórám volt, ezt pedig számtalan egyéb foglalkozás egészítette ki délutánonként.

Elsős koromtól táncoltam, ugyan nem voltam különösebben tehetséges, de tök jó buli volt megtanulni keringőzni, salsázni, vagy éppen polkázni, majd mindezt előadni egy egész iskola, majd a szülők előtt. Hat év alatt rengeteget tanultam, utolsó évben már egy teljes rocky-koreográfiát (persze az akrobatikus elemek nélkül) betanultam két barátnőmmel, és előadtuk a farsangi bulin, az egész suli előtt.

Negyedikes koromig úsztam, de ebben sem bizonyultam különösebben tehetségesnek, úgy éreztem magam a vízben, akár egy vergődő bálna, azóta sem szeretem igazán.

Egy évig tanultunk jazz-balettet... Szerintem egyetlen mozdulatot nem tudnék felidézni, de jobb volt, mint a tesióra...

A művészi torna alias RSG szintén nem az én sikersportom volt, mert sosem voltam elég hajlékony hozzá. Máig nem tudok se spárgázni, se cigánykerekezni, de utóbbi főleg annak tudható be, hogy a bal kezem a törés miatt soha nem volt olyan erős, mint a jobb, így a kézenállás is problémát okozott egy bizonyos pont után.

A judót rendkívüli módon élveztem, pedig sosem voltam egy kifejezetten izmos, fiús alkat. Az pedig külön sikerélmény volt, amikor legyőztem a fiú osztálytársaimat is egy-egy küzdelem során. Persze, utólag persze mindig letagadták, mert sértette az egójukat...

Felsőben már próbálkozhattunk kézilabdával, focival, kosárlabdával... 

Utóbbi egészen parádésan ment, amíg tönkre nem ugráltam a térdeimet hatodikos koromra. Addig én voltam az egyetlen, aki mindkét oldalról tudott ziccert dobni, volt, hogy nekem kellett bemutatnom a többieknek, hogyan kell csinálni. Az évek során jócskán megkopott a tudásom, de büntetőt még mindig egész tűrhetően dobok, tavaly osztályozáskor a lányok közül én dobtam be a legtöbbet, a fiúk közül is csak egyvalaki előzött meg, de ő rendszeresen járt edzésre.

A másik sikertörténetem a kapuskodás volt. Hízott a mellem, amikor 9:0 gólaránnyal nyertük meg az irdatlan mennyiségű fagyira jogosító kupont, a városi versenyen... Persze "focista koromban" is rúgták el a kezem, kapuskesztyűben pedig egyszerűen képtelen voltam védeni, a fiúk pedig sosem arra mentek, hogy megkíméljenek. Többször volt, hogy úgy hasba rúgtak, hogy képtelen voltam kiegyenesedni, így választhattam, hogy folytatom ezekkel a barmokkal, vagy esetleg szülni is szeretnék majd egyszer...

Gimiben 2 évig floorballoztam, de be kell valljam, ez a sport sem éppen a finomságáról híres. Aki esetleg nem ismerné, ez is olyan, mint a jéghoki, csak teremben játsszák, egy lyukacsos műanyag labdával, ami mindig behorpad, ha véletlenül rászaladsz... Az ütők pedig simán elmennek önvédelmi eszköznek, különösen, ha olyan emberek kezébe kerülnek, akik csak vaktában vagdalóznak velük. Edzések után pedig örül az ember, ha nem kapott újabb kék foltot, a többi mellé, nem lökték fel tizenötször... De itt legalább a kifejlett méretű 18-20 éves fiúk vigyáztak ránk,akár a hímes tojásra...

Én magam nem egyszer mentem haza tenyérnyi nagyságú kék folttal a combomon, ha esetleg voltam olyan botor, és rövidnadrágban merészkedtem be, de hosszúnadrágos edzések után is folyton teli voltam kisebb véraláfutásokkal. Anya akkor kérte először, hogy hagyjam abba, amikor feldagadt arccal mentem haza, mert nekem rohant az egyik nagyra nőtt nyolcadikos. Király volt egy zacskó fagyasztott borsóval az arcomon nézni a híradót...

A sportkarrierem tizenegyedikes koromban ért véget, amikor bejött a két emelt szint, manapság csak súlyzós edzésre járok fel a TTK-ra (felmászni a sportcsarnokba is felér egy edzéssel), és versenyszerűen lépcsőzöm az albérletben a negyedikre, az egyetemen pedig a jórészt az ötödikre, de a város sem kutya ebből a szempontból...

Nem lettem a sporttagozat ellenére sem egy fitness lady (és még a vitálkapacitásom is szánalmas), csak kialakult bennem az igény a mozgásra, és a legnagyobb büntetés számomra, ha egy helyben kell ücsörögnöm órákon keresztül. Imádok például sétálni (aki azt mondja, hogy a séta nem sport, az jöjjön el velem egy 5 kilométeres körre, garantáltan kiköpi a tüdejét) hulahoppozni, és néha még rászánom magam egy kis otthoni erősítésre.
A lassan, de biztosan felépülő izmoknak hála, ősz óta gyarapodott a súlyom (ami igazából csak annak a bizonyos P betűs egyénnek volt szívás, amikor pár hete ismét fel kellett cipelnie a negyedikre) ellenben soha nem voltam még olyan jó formában, mint manapság.

A káprázat városa

Idejét sem tudom, mikor kezdtem bele, és azt sem, hogy útközben hányszor változtattam meg a sztorit, de Elina, Ádin és Noel mindig a szívem csücskei lesznek (spoiler vége). 

Nyilván, a főszereplők kezdettől fogva adottak voltak, de a köztük lévő viszony, és a körítés is sokat alakult, ahogy idősebb lettem. Legjobb tudomásom szerint az elokok teljes mértékben az én szellemi (vég)termékeim, aztán egyszer majd biztos megcáfol valaki...

Rájöttem, hogy butaság lenne bármit is mondanom a történetről, mert azzal csak lelőnék minden poént, így szép csendben hallgatok, ti pedig várhatjátok, hogy mi sül ki ebből az egészből. Az a szép, hogy én már tudom, és nem úgy vágtam neki, hogy majd az idő vagy az ihlet hiánya miatt abbahagyom. Ott pihen szépen a számítógépemen, csak éppen arra vár, hogy kicsit kipofozzák, feljavítsák...

Anno elég kapkodva fejeztem be egy pályázatra, minden tudásom beleadtam, de még az első rostán sem jutott túl. Ez kicsit letört, mert eszméletlen sok munkám volt benne, az utolsó hónapban éjt nappallá téve melóztam rajta, a téli szünetben rendszeresen hajnalig fent voltam, hogy be tudjam fejezni az utolsó apró kis javításokat is. És valahogy nem is igen törődtem vele ezt követően, pedig már több, mint egy éve történt.

Nyáron el akarom kezdeni a második kötetet... Rengeteg ötletem van, amit még szeretnék papírra vetni, de nem tudok nekiállni nyugodt lelkiismerettel, amíg az első nem olyan, amit bárki előtt pironkodás nélkül fel merek vállalni.

Nem tudom, milyen időközönként fogom hozni az újabb részeket, de úgy másfél-két hétre számítok, de ez lehet 1 vagy akár 3 hét is, de igyekszem majd egy kiszámítható rendszert létrehozni, mert nyilván én is azt szeretném, hogy a lehető legtöbben olvassanak. És milyen menő lenne már, ha mindenki tudná, hogy Léna minden csütörtökön, délután 3-kor pakolja fel az új részt... (Azt azért érdemes tudni, hogy nem 1-2 oldalas szösszentekről lesz szó, hanem rendes fejezetekről, ami minimum 10 oldalt jelent nálam.)

Azok, akik érdeklődnek, jobb oldalt megtalálják az oldalra mutató linket. Jó olvasást!

A sebhelyes

Igazi, vásott gyerek voltam, aztán sportolni kezdtem, e két hatás eredményképp pedig számos sérülést szenvedtem el az utóbbi több, mint másfél évtizedben.

Korán kezdtem, két évesen pont két méter magas mászókáról estem le, de akkor valahogy még tudtam, hogy kell érkezni, és az ijedtségen kívül ez egyszer semmi bajom nem esett.

1. Máig sem tudja senki, mitől van kislány korom óta egy nagyjából 5 centis heg a mellkasomon, talán az ufók...

2. Hároméves voltam, amikor segíteni akartam anyának főzni, és rátenyereltem a forró villanytűzhelyre. Nem tudom, a jobb tenyeremen melyik vonalat szakítja ketté az a kis pukli...

3. Egyszer leestem a lépcsőn, és nem szóltam senkinek, csak amikor már mindegy volt. De legalább megúsztam egy varrást... Csak nem a legesztétikusabb módon forrt össze a bőr, ennyi az egész.

4. Később egy lépcsőházi fogócska során olyan szépen pofára estem, felrepedt az állam (még mindig látszik egy picit a helye), és olyan trauma érte az alsó állkapcsomat (mint azt a fogorvos később megállapította), hogy egy-két maradandó fogam úgy döntött, inkább nem termelődik.

5. Hatéves koromban a pónitáborban sikerült egy szinte felnőtt ló méretű pacikát választanom, erről zakóztam egy hatalmasat, amikor a mezőn megbokrosodott egy felröppenő fácántól. Az eredmény egy nyílt törés, ami annyira fájt, hogy szinte sokkot kaptam, és csak üvöltöttem mint a fába szorult féreg, miközben folyt a vérem. Jó, amúgy tényleg nem lélekemelő, ha kifigyel a törött csontvég a bőröd alól, és máig meg tudom mutatni, hol bökte át. Választhattam, hogy apát hívják, vagy a mentőt, én pedig apát választottam. Egy óra múlva már a műtőbe toltak, és két fémdarabot operáltak a kezembe, amit másfél hónappal később vettek ki. Sosem felejtem el, hogy amikor felébredtem az altatásból, két Vuk nézett le rám a falról, aztán kétfejű anyám ült az ágyam mellett, nekem pedig az volt a legnagyobb bajom, hogy éhes vagyok, mert órák óta nem ettem, aztán az altatás mellékhatásaként még evés előtt sikeresen telibe hánytam anyát, a maradék pedig rám és az ágyneműre jutott. Tényleg felemelő élmény volt...

Történt mindez másfél hónappal első osztály kezdete előtt, a bal kezemmel... És igen, (két)balkezes vagyok. De újabb tételek a hegek terebélyes listáján.

6. A tesómmal történt veszekedés során a szentem úgy fejbe dobott egy tömör fakockával, amit valószínűleg inkább varrni kellett volna, mert a heg halványan még mindig látszik a halántékomnál.

7. Ezután csak a bokasérülések üldöztek rendületlenül. Negyedikben kicsit megzúzódott tesin, ötödikben leestem a lépcsőn, hatodikban a szalagjaimmal gyűlt meg a bajom, miután félreléptem kézizés közben. Hetedikben ugráltam, és rosszul érkeztem, újabb rándulás. Ezután kis szünet következett, tizenegyedikben a villamossínen vágódtam el a Délinél, utána meg a kalauz is jól megtaposott, újabb sérülés. Történt mindez egyazon, szerencsétlen bal bokámmal. Valahogy kevéssé bírja az extrém terhelést...

8. A hatodikos korom óta vannak térdszalag-problémáim, eddig csak néha kattogott, nem bírta a frontot... Aztán november végén megsérültek a keresztszalagjaim, egy szerencsétlen találkozásnak köszönhetően az előadóban a pad kiugró részeinek. Úgy kapta telibe mint az álom, utána csak hangtalanul vinnyogtam a padon, aztán a könnyeim potyogtak, amikor megpróbáltam óra végén lábra állni. Hát alig bírtam... Már majdnem zokogtam, mire felkínlódtam magam a negyedikre, annyira fájt, de leülni sem volt jobb. Az volt az egyetlen alkalom, hogy megkértem Piktort, hozza le az utazótáskámat, mert különben biztos lezúgok a lépcsőn mint a győzelmi zászló.  Sokáig tartott a gyógyulás, egy hónap után már szerettem volna normálisan használni, de ez egy elég hosszan tartó gyógyulási folyamat volt, február közepén bírtam először futni.

9. Persze itt az egyetemen is gazdagodtam egy égési sérüléssel, amikor a legutolsó rántott sajt esett vissza a forró olajba, én pedig három nagyobb cseppet kaptam. Kettő csak elsőfokú volt, de a harmadik még mindig látszik egy kis foltban. De nem lehet egy szavam sem. Vannak, akik nem ússzák meg ilyen kis égési sérülésekkel, mint én...

A felsorolás nem tartalmazza azon sérüléseket, melyek nem okoztak maradandó külső vagy belső elváltozásokat. 

Történet

Mostanában sokat motoszkál bennem a gondolat, hogy be kéne fejeznem az egyik régi történetemet.

Ez így nem teljesen pontosan, ugyanis teljesen kész van. 184 oldal, sokszor átnézve, csak éppen... Valahogy nem vagyok vele elégedett, és arra gondoltam, hogy átírnék benne néhány dolgot, aztán felraknám ide részletekben, hátha érdekel valakit.

Blogos pályafutásom kezdetén eszembe sem jutott naplós blogot vezetni, csak a történeteimen keresztül meséltem önmagamról. De az más volt. Más néven, más helyen... én is más voltam akkor.

Azt hiszem sokan ismertek, szerettek is, aztán jött az érettségi, és egy blogger, aki felfedte a kilétemet. Úgy éreztem, elvettek tőlem valamit, ami fölött mindez idáig csakis én rendelkeztem.

Most késznek érzem magam arra, hogy ismét belevágjak... Aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

Annyit érdemes elöljáróban tudni a sztoriról, hogy alapvetően szerelmi történet, némi misztikummal megfűszerezve. Hamarosan létrehozok neki egy saját oldalt, nem akarom hozzákeverni a saját szerelmi életemhez...

Tavaszi szünet

Nem pont úgy alakult eddig a szünet, ahogy elterveztem. Jó, nyilván tervbe volt véve, hogy pihenek. Sokat pihenek, hiszen már éreztem magamon, hogy mennyire ki vagyok merülve. De valahogy nem ennyit...

Eddig ettem, aludtam, zenét hallgattam, tévét néztem, gépeztem, és egyetlen baráti találkozót sikerült összehoznom, egyébként pedig a nappaliban punnyadtam valamelyik (vagy éppen az összes) családtagom társaságában.

Az imént azzal a szándékkal léptem le chatről, hogy valami hasznosabbat fogok csinálni, mint a CO2-gyártás. Mondjuk délelőtt tettem már valamiféle erre utaló magatartást, mert ismét nyomtattam-szkenneltem-fénymásoltam-szerkesztettem, és valamit alakítgattam a portfóliómon is, amit feltett szándékom befejezni még a hétvége előtt.

Mondjuk adódott egy kis nehézség, mert tegnap ismét bizonyítottam, hogy milyen kétbalkezes, amikor belevágtam a nagy kést a jobb hüvelykujjamba. Éppen a kiflimet vágtam félbe, és hát megszaladt... Nem ment nagyon durván mélyre, de azért nem igen tudom használni, mert a legkisebb érintésre is fáj. Mosogatni még véletlenül sem tudok, és amúgy is minden hétköznapi tevékenységet eltartott hüvelykujjal végzek. Ami nem is okozna problémát... ha nem kéne ma hajat mosnom. 

Éljen.

Happy Easter!

100 kérdés

1. Jelenleg mi a kedvenc dalod? Bullet For My Valentine - Your Betrayal

2. Most mit hallgatsz? Aerosmith - Dream On

3. Hány éves leszel 3 év múlva? 22.

4. Láttál már hullócsillagot? A (volt) legjobb barátnőmmel minden augusztusban a kertünkben lestük őket. Bebújtunk két vékony szivacs és három pokróc közé, de még így is vacogtunk, de mindig jól éreztük magunkat.

5. Kívántál valamit? Yepp.

6. Teljesült? Nem emlékszem, mit kívántam.

7. Mi volt életed legjobb pillanata? Amikor kiderült, hogy felvettek az első helyen megjelölt álomszakomra, ráadásul állami ösztöndíjas helyre. Először el sem akartam hinni, azt hittem elírták, mert jóval alacsonyabb volt a ponthatár, mint amire számítottam. 

8. Életed legrosszabb napja? Bárhogy is gondolkodom, csak az a nap jut eszembe, amikor Piktor közölte, hogy ő nem érez többet irántam barátságnál és hasonlók. Fájdalmas dolog, amikor először törik össze az ember szívét.XD

9. Ha lehetne, egy kívánságod mi lenne az? Hogy azt csinálhassam, amit szeretnék/szeretek.

10. Mikor van a névnapod? Haha... 07.21.

11. Jól tanulsz? Yepp. Pedig elképesztően lusta és szétszórt tudok lenni, illetve szeretek mindent az utolsó pillanatra halasztani..:)

12. Tudsz pókerezni? Az erős túlzás, de mondjuk, hogy igen...

13. Vallásod? Anyám szerint katolikus, szerintem ateista.

14. Szereted a meséket? Nem szeretem. IMÁDOM!

15. Voltál már kirándulni tengernél? Többször is, de szerintem jobb nézni, mint belemenni. Csíp, és az összes létező apró sérülést kimarja a bőrödön.:)

16. Van házi állatod? Az öcsémen kívül? :P

17. Kivel élsz együtt? Otthon a szüleimmel és az öcsémmel, az albérletben két ETK-s lánnyal.

18. Panel vagy családi ház? Családi ház.

19. Hol voltál utoljára? Boltban.

20. Mit ettél utoljára? Sajtos-paradicsomos szendvicset.

21. Kihívott fel utoljára mobilon? Apa.

22. Horoszkópod? Egye fene... Ikrek.

23. Mitől félsz? Attól, hogy nem uralom magam körül az eseményeket, és teljesen elveszítem a kontrollt... Attól, hogy kötődjem, és közel engedjek magamhoz új embereket.

24. Játszol valamilyen hangszeren? Mindenki idegein... Egyébként tanultam furulyázni, és Malkó engedte, hogy nyüstöljem az elektromos gitárját, de nem mutattam hihetetlen tehetséget. És az énekhangom is botrányosan rossz.

25. Nézel valamilyen sorozatot? Trónok Harca, Beauty and the Beast, Vámpírnaplók...

26. Édes vagy sós? Édes után sós, sós után édes.

27. Van saját szobád? Lényegében kettő is.

28. Milyen színű a szobád? Az otthoni napraforgó-sárga, az albérletben fehér.:)

29. Van poszter a faladon? Otthon inkább képeket szegelek ki, az albérletben pedig éppen két rajzot ragasztottam fel a falra.

30. Hordasz valamilyen ékszert? Mondhatnánk azt is, hogy kissé függő vagyok. Imádom (és gyűjtöm) a fülbevalókat, abból 4 van a fülemben, plusz még általában egy fülgyűrű. Ha eszembe jut, felveszek egy-egy gyűrűt, vagy üveglencsés nyakláncot, és a karkötőket is imádom.

31. Mi a csengő hangod? Metallica - Die, Die My Darling

32. Voltál már egy híresség koncertjén? Voltam már pár koncerten, de valahogy sosem volt keretem drága jegyekre, így a világsztárok és a fesztiválok kimaradtak.

33. Láttál már szellemet? El sem hinnétek, mennyire hasonlítok egy kísértethez másnaposan...

34. Jártál már Amerikában? Nem, de biztos érdekes hely lehet.

35. Hova jársz szilveszterezni? Több évig én tartottam házibulit, aztán az utóbbi kettő átkerült máshová, de nem tudom, meddig szeretnék meg a szülővárosomban szilveszterezni.:)

36. A legviccesebb ember, akit ismersz? Apa vs. Öcsi. Játsszák le egymás között.:)

37. Tanulsz idegen nyelvet? Ebben a félévben jártam szakmai előkészítőre angolból, de nem ártana megint ráfeküdnöm az olaszra, mert szükségem lesz egy második nyelvvizsgára is.

38. Szeretsz olvasni? Régen sokkal többet olvastam, de attól még máig megmaradt a szerelem.

39. Van rossz szokásod? Mindig babrálom a hajam.

40. Háton alszol? Csak ha filmezés közben elalszom.

41. Ültél már repülőn? Csak sétarepülőn.

42. Voltál már kórházban komolyabb baj végett? Kétszer műtötték a bal kezem, miután 6 évesen nyílt törésem volt.:D

43. Mivel szeretnél foglalkozni felnőtt korodban? Gyermekpszichológus szeretnék lenni.

44. Nyár vagy tél? Még szép, hogy nyár! Akkor van a szülinapom!

45. Plüssel alszol? Néha.

46. Félsz a sötétben? Az általában attól függ, hogy milyen filmet nézek lefekvés előtt.

47. Van örök ellenséged? Az ébresztő. Ha nem a telefonom keltene, már biztos a falhoz kentem volna.:)

48. Nyomulós vagy? Van az az alkoholmennyiség, amikor már én is nyomulós vagyok, pedig alapvetően inkább félénknek mondanám magam. 

49. Fent vagy Facebookon? Yepp.

50. Eltörted már valaha valamidet? A bal kezemet és a szívemet.

51. Űzöl valamilyen sportot rendszeresen? Szájkarate. Amúgy súlyzós edzésre járok hetente egyszer.

52. Szoktál reggelizni? Ha nem voltam lusta bevásárolni és van elég időm.

53. Késtél már el suliból? Az egyetemen szerencsére ezt már nem veszik olyan komolyan.

Kedvencek:

54. Melyek a kedvenc napjaid? Szerda, csütörtök, péntek.

55. Mi a kedvenc színed? Fekete&piros. 

56. Mi a kedvenc elfoglaltságod? Zenehallgatás, írás, séta, csokizabálás. 

57. Mi a kedvenc tantárgyad? Ööö... Egyetemistaként nehéz választ adni az ilyen kérdésekre, de nagyjából bármi, ami logikus és nem magolni kell, hanem érteni. 

58. Kedvenc országod? Hungary...and Italy. 

59. Kedvenc nyelv? Magyar után az olasz. 

60. Kedvenc helyed? A Kossuth tér, Aradi vértanúk útja... De a legszebb, hogy nagyjából bárhol képes vagyok jól érezni magam. 

61. Kedvenc énekesed? Lzzy Hale 

62. Kedvenc színészed? Emilia Clarke 

63. Kedvenc filmed? Jégvarázs. 

64. Kedvenc éttermed? Az egyik közeli faluban van egy hangulatos kis fogadó, még kislány koromban voltunk ott először. Manapság ritkán jutunk el oda, de még mindig megvan a régi varázs. 

65. Kedvenc dalod? Még mindig ugyanaz... 

66. Kedvenc kajád? Sajttal töltött, baconba tekert pulykamell, kukoricás rizzsel. De egy szép adag tojásos nokedlivel is bármikor le lehet venni a lábamról, és palacsintát sem vetem meg.:D 

67. Kedvenc italod? Limonádé. 

68. Kedvenc meséd? Mulan, Szaffi. 

69. Kedvenc zenei stílus? Rock, metal, de szinte bármit meghallgatok. 

70. Kedvenc idézeted? Találd ki, mondtam a szememmel, rettenetes kitöréseimmel és soha nem szelídülő indulatosságommal, találd ki, hiszen szeretsz, találd ki, hogy van valami, amit nem tudok kimondani.

71. Kedvenc viseleted? Nem szeretem a rikító színeket, legfeljebb kiegészítőkben. Nem érdekel, hogy mi a trendi, és nem akarok úgy kinézni, ahogy a többi lány. Hétköznap farmerben érzem magam a legkényelmesebben, amúgy pedig bolondulok a minikért.

72. Kedvenc oldalak? ... 

Kapcsolatok:

73. Összetartó családod van? Szerintem igen.

74. Van testvéred? Egy öcsim.

75. Hány barátod van? 8-9

76. Elmondasz nekik mindent? Többnyire. De Piktor ebből a szempontból külön történet.:)

77. Könnyen barátkozol? Könnyen haverkodom. Az igaz barátsághoz nagyon sok mindennek kell klappolnia.

78. Van egy olyan barátod, aki külföldön lakik? Nincs.

79. Szeretsz új emberrel megismerkedni/új barátokat találni? Naná! Nincs is ennél izgalmasabb.:)

80. Jól kijössz a tanárokkal? Hát... nem igazán van velük közvetlen kapcsolatom.

81. Voltál már szerelmes? Egyszer, és nagyon fájt.

Külső:

82. Hajszíned? Világosbarna, enyhén vöröses fénnyel.

83. Rövid vagy hosszú? Hosszú.

84. Szemszíned? Zöld.

85. Fogszabályzó? Kellett volna, de nem zavar, hogy nem teljesen tökéletes a fogsorom.

86. Szemüveges vagy? Szörnyen rossz a szemem, de nem szeretem hordani a szemüveget, a kontaklencsétől viszont nagy valószínűséggel begyulladna a szemem.

87. Magasságod? 178 centi.

88. Súly? Fogalmam sincs. De fontos ez? Jól érzem magam és kész.

89. Tetkó? Fontolgattam, de nincs olyan hely, ahová fel merném varratni.

90. Piercing? Ilyet és ilyet szeretnék, de sosem lesz elég bátorságom megcsináltatni.

Belső:

91. Pesszimista vagy optimista? -_-

92. Magabiztos vagy félénkebb? Ez is nyilván a helyzettől függ.

93. Elégedett vagy magaddal? Ez is attól függ, hogy éppen melyik bal lábammal keltem.

94. Legrosszabb tulajdonságod? Minden érzelmet túlságosan megélek, rengeteget beszélek...Biztos napestig sorolhatnám.

95. Legjobb tulajdonságod? Hogy meg merem élni az érzéseimet.:)

96. Mi számít jobban a külső vagy a belső? Mindkettő. Bárki bármint mond, nem szerethetsz valakit úgy, hogy közben taszít a külleme. De attól, hogy valaki nagyon cukin tud mosolyogni, még lehet orbitális nagy seggfej.

97. Általában milyen a kedved? Ha jó a kedved üsd a tenyered...

98. Könnyedén kijössz az emberekkel? Úgy viszonyulok az emberekhez, ahogy ők viszonyulnak hozzám.

99. Könnyen zavarba lehet hozni? Ahogy egyre több dolgot megtapasztalok, úgy egyre kevésbé.

100. Hogyan jellemeznéd magad? Örök gyerek. Impulzív. Makacs. Akaratos. Nyughatatlan. Kreatív. Mély érzésű.

Otthon, te édes

Most egy kicsit hosszabb időt tölthetik itthon, hála a tavaszi szünetnek, de úgy érzem, ez jórészt úgyis tanulással fog telni.

Meg alvással...

Lehet, nem tűnik vészesnek, hogy meg amúgy is kicsit fura, hogy ezt így számon tartom, de pillanatnyilag 22 órán állok a heti alvás tekintetében, ami átlag 5,5 órát jelent naponta, és még el sem kezdődött a vizsgaidősuck. Összehasonlításképp, múlt héten szerdán álltam hasonló szinten, pénteken pedig már 40 óra környékén (miután csütörtökön egyhuzamban 12 órát durmoltam).

Valószínűleg nem segített, hogy megint a reggeli járattal utaztam, így hajnali 5-kor kellett kelnem. Tényleg fizikai fájdalmat okozott, hogy ébren kellett lennem, de meglepően szervezetten működtem, lefőztem egy kávét, az előző este bekevert adagot pedig a táskámba süllyesztettem, és semmi szükségeset nem felejtettem az albérletben. Fél 7-kor, a pályaudvaron ülve hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy mentem elalszom, ott helyben. Aludjunk a távolságin... Na, az bezzeg nem ment!

Otthon paradicsomlevessel és palacsintával vártak, ebéd után pedig kifeküdtem a napra egy könyvvel, hogy akkor én most olvasni fogok... Haha. Nem bírtam nyitva tartani a szemem, szinte megmozdulni sem, de aludni sem voltam képes. Mire valahogy álomba kínlódtam magam, az öcsém felkeltett, hogy teregessek ki (én is imádlak cunci...), így összesen negyed óra adatott meg. Ekkor betoppant a nagymamám is, hogy rakjunk krumplit...

Rakjunk. Párszor megszédültem, de katonásan helytálltam, és közben napozhattam is. Végeztem. Aludjunk.

De apa ekkor bedobta az adut, hogy ha akarom, leverhetem pajtában a vakolatot az oszlopokról. Imádom. A legjobb meló a világon. Majd alszunk később. Igaz, hogy kicsit lenyúztam a jobb gyűrűsujjamról a bőrt, de ilyen menő már a Wrecking Ballra ütni a vakolatot...

Mindig találtam egy apró kis indokot, hogy miért jobb, ha a párna helyett a kávéhoz nyúlok. De három adag elég volt ahhoz, hogy 18 órára ébren maradjak.  Most pedig...

A kedvenc verseim

Mindig is imádtam olvasni, a versek iránti szeretetem pedig részben az itthonról hozott mintának, részben a gimnáziumi irodalomóráknak tudható be. Nem élveztem, ahogy minden művet szétkaptunk, de valahogy arra szoktattak minket, hogy olvassunk, értsünk... Ne csak agyatlan zombik legyünk.

Kitaláljátok, hogy kik a szerzők?

1.

Eltagadom

Eltagadom, hogyha kérdik:
"Elmult minden, nem szeretlek!"
Úgy fáj ez a képmutatás,
Úgy fáj ez az én szivemnek.

De mit tegyek? Hivalkodjam
Bánatommal a világnak?
Vagy lenézve, kinevetve
Siránkozzam még utánad?...

Rejtegetem szivem mélyén,
Féltve, fájón a nagy titkot:
Hogy feledni el nem tudlak,
Hogy nem leszek soha boldog!

2.

Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

3.

Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

4.

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

5.

Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyu dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
lakmározhat a tetemen.

- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

6.

Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

7.

Óda

1


Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifju nyár

könnyű szellője, mint egy kedves

vacsora melege, száll.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz –

idesereglik, ami tovatűnt,

a fej lehajlik és lecsüng

a kéz.



Nézem a hegyek sörényét –

homlokod fényét

villantja minden levél.

Az úton senki, senki,

látom, hogy meglebbenti

szoknyád a szél.

És a törékeny lombok alatt

látom előrebiccenni hajad,

megrezzenni lágy emlőidet és

– amint elfut a Szinva-patak –

ím újra látom, hogy fakad

a kerek fehér köveken,

fogaidon a tündér nevetés.




2


Óh mennyire szeretlek téged,

ki szóra bírtad egyaránt

a szív legmélyebb üregeiben

cseleit szövő, fondor magányt

s a mindenséget.

Ki mint vízesés önnön robajától,

elválsz tőlem és halkan futsz tova,

míg én, életem csúcsai közt, a távol

közelében, zengem, sikoltom,

verődve földön és égbolton,

hogy szeretlek, te édes mostoha!




3


Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak.



Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Elmémbe, mint a fémbe a savak,

ösztöneimmel belemartalak,

te kedves, szép alak,

lényed ott minden lényeget kitölt.



A pillanatok zörögve elvonulnak,

de te némán ülsz fülemben.

Csillagok gyúlnak és lehullnak,

de te megálltál szememben.

Ízed, miként a barlangban a csend,

számban kihűlve leng

s a vizes poháron kezed,

rajta a finom erezet,

föl-földereng.




4


Óh, hát miféle anyag vagyok én,

hogy pillantásod metsz és alakít?

Miféle lélek és miféle fény

s ámulatra méltó tünemény,

hogy bejárhatom a semmiség ködén

termékeny tested lankás tájait?



S mint megnyílt értelembe az ige,

alászállhatok rejtelmeibe!…



Vérköreid, miként a rózsabokrok,

reszketnek szüntelen.

Viszik az örök áramot, hogy

orcádon nyíljon ki a szerelem

s méhednek áldott gyümölcse legyen.

Gyomrod érzékeny talaját

a sok gyökerecske át meg át

hímezi, finom fonalát

csomóba szőve, bontva bogját –

hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját

s lombos tüdőd szép cserjéi saját

dicsőségüket susogják!



Az örök anyag boldogan halad

benned a belek alagútjain

és gazdag életet nyer a salak

a buzgó vesék forró kútjain!



Hullámzó dombok emelkednek,

csillagképek rezegnek benned,

tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,

sürög millió élő állat,

bogár,

hinár,

a kegyetlenség és a jóság;

nap süt, homályló északi fény borong –

tartalmaidban ott bolyong

az öntudatlan örökkévalóság.




5


Mint alvadt vérdarabok,

úgy hullnak eléd

ezek a szavak.

A lét dadog,

csak a törvény a tiszta beszéd.

De szorgos szerveim, kik újjászülnek

napról napra, már fölkészülnek,

hogy elnémuljanak.



De addig mind kiált –

Kit két ezer millió embernek

sokaságából kiszemelnek,

te egyetlen, te lágy

bölcső, erős sír, eleven ágy,

fogadj magadba!…



(Milyen magas e hajnali ég!

Seregek csillognak érceiben.

Bántja szemem a nagy fényesség.

El vagyok veszve, azt hiszem.

Hallom, amint fölöttem csattog,

ver a szivem.)




6

(Mellékdal)


(Visz a vonat, megyek utánad,

talán ma még meg is talállak,

talán kihűl e lángoló arc,

talán csendesen meg is szólalsz:



Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Ime a kendő, törülközz meg!

Sül a hús, enyhítse étvágyad!

Ahol én fekszem, az az ágyad.)

8.

Szerelem

Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
lángoló karral, lángoló lábbal
rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
gyalog és kocsikon, a találka helyére,
sokkal előbb, mint ő jöhetett volna.
Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
mint eleven fáklya. Ott valami érzett
belőle, igéret, az a jó jövendő,
mely majd eljön oda, s a semmiség, üresség,
minden, mi körülvett, az idegen világ is,
ő volt már. Ott volt már az ő távolléte.

E bejegyzés címe...

Tegnapra hatalmas csoportos kocsmázást terveztünk az évfolyam törzshelyén, de valahogy úgy sült el a dolog, hogy hárman ücsörögtünk ott, de legalább mi biztosan élveztük egymás társaságát. Piktorral és az egyik nagyon aranyos csoporttársnőmmel voltam lent.

Dorka azon kevesek közé tartozik, akik az igazat tudják arról, hogy mi volt köztünk Piktorral, és nem ragadtak le azoknál a feltételezéseknél, miszerint járunk, vagy fogunk, de valami biztos volt/van/lesz köztünk. Nagyon csinos lányról beszélünk, emlékszem az elején kicsit féltékeny is voltam, mert úgy éreztem, hogy vetélytársam lehet. Mindenkinek vannak mumusai. Nekem az volt, hogy Piktornak (de nyilván ez bármelyik fiúra alkalmazható) feltűnik, hogy nincs is bennem semmi különleges, és inkább egy sokkal szebb, csinosabb és nőiesebb lányt tüntet ki a figyelmével (a kisebbrendűségi érzésem szerintem megérdemel egy külön bejegyzést). Ahogy megismertem Dorkát, rá kellett jönnöm, hogy mennyire aranyos, és ha akarnám sem tudnám utálni.

Tök jól eldumáltunk hármasban, és megtárgyaltuk, hogy jövő héten elmegyünk együtt bulizni (kíváncsi leszek), a régi szép idők emlékére. Fura ezt mondani, de a vizsgaidőszak tényleg teljesen szétzilálta a csapatot. Azelőtt elég volt egy félmondat, hogy megtöltsük a fél kocsmát, és baromi jól érezzük magunkat együtt. Aztán mindenkinek kialakult a saját kis baráti köre, ami nélkül egy tapodtat sem sehova, és csakis velük képes jól érezni magát...

11 óra körül jöttünk ki, Dorka felszállt a buszára, mi pedig ismét kettesben maradtunk Piktorral. Kérdeztem, hogy most kerítsünk-e sort a beszélgetésre, amit azért kértem tőle, mert már komolyan kezdett tele lenni a tököm úgy kb. mindennel, és ő pedig azon kevesek közé tartozik, akik képesek meghallgatni, megnyugtatni, mégsem akarják rám erőltetni a saját nézőpontjukat a problémáim megoldásában.

Még szép volt az idő, leültünk a háztömb végében lévő rozoga padok egyikére, én szépen nekidőltem Piktor oldalának, mert ő mégis melegebb, mint a támla, az illata is finom, és így az arcát sem kellett látnom beszéd közben, csak ha akartam.

Amikor fázni kezdtem, megkértem, hogy öleljen át, amit késlekedés nélkül meg is tett. Úgy nézhettünk ki mintha tényleg romantikáznánk. Nálunk ezek a dolgok simán beleférnek, és nem kerítünk nekik akkora feneket mint mások.

Nem emlékszem mit mondtam pontosan, amikor amikor elkezdte simogatni a hajam, és azt mondta: mikor érted már meg, hogy nem veled van a baj? Ez a mondat folyamatosan a fejemben kattog, egyszerűen nem tudok nem gondolni rá. 

Meghallgatott, és egyetlen pillanatig sem volt türelmetlen velem. Néha végigfolyt néhány könnycsepp az arcomon, miközben beszéltem, de nem hagytam abba. Annyira megkönnyebbültem... Mintha valaki leengedett volna egy szelepet. Lepotyogtak rólam a súlyok.

Amikor fél 1 körül elbúcsúztunk, megint megöleltük egymást, de nem kattogott bennem, hogy hiányérzetem lenne. Csak élveztem a pillanatot, a szeretetét, a figyelmét...  Hogy fontos vagyok neki, és számítok.

Ekkorra már megérkezett a hidegfront, feltámadt a szél, és valamit belevitt a szemembe, de csak később vettem észre, amikor már nem láttam, hol van. Pislogtam vízbe, de csak nem akart kijönni, így csak beestem az ágyba, hogy majd REM-fázisban úgyis kipislogom. Arra ébredtem reggel 7-kor, hogy ráng a jobb szemem, és nem is bírom rendesen kinyitni, meg a fényre is érzékeny. A mentőtiszt lakótársam éppen hajat vasalt, amikor bugyiban és trikóban berontottam hozzá, hogy nézze már meg, mi a nyavalya van, de nem látott semmit, csak azt javasolta, hogy menjek be a sürgősségire.

Írtam a szintén eü-s barátnőmnek, hogy szükségem lenne egy kis segítségre, mert egyedül nem tudok elmászni a sürgősségiig.

Közben anyának is telefonáltam, aki közölte, hogy spuri a szemészeti klinikára, ne szórakozzak, majd felhívja őket, meg amúgy sem kell beutaló ilyen eseteknél.

Vicces volt, ahogy letakart szemmel mentem az utcán a reggeli csúcsforgalomban, de legalább a barátnőmnek köszönhetően nem ütött el senki.

Ugyan az osztályról nem szóltak le az ambulanciára, hogy jövök, de baromi rendesek voltak, szépen felvettek, látták, hogy mennyire vörös, és már gennyesedni kezdett. Szépen leültünk a rögtönzött nyugdíjas-találkozó kellős közepébe a váróteremben. Fél kilenc körül már bent is voltam a rendelőben, a doki is nagyon korrekt volt, megvizsgált a szemészeti mikroszkóppal, aztán a felső szemhéjamat csudálatosan kifordította, és kiszedte a szemcsét. Nem volt éppenséggel pici, és iszonyú nagy megkönnyebbülés volt, amikor már kint volt. Felírt antibiotikus szemcseppet és szemzselét, nehogy felülfertőződjön a sérülés, és rendesen meg is gyógyuljon a szaruhártyám.

Túl egyszerű lenne az élet, ha ennyivel megúsztam volna a mai napot, már a váróban ülve éreztem, hogy női "örömök" elébe fogok nézni hamarosan. Negyed 10-re értem vissza az albérletbe, megreggeliztem, kicsit lepihentem, mert iszonyatosan álmos voltam, picit fájt is a gyomrom, de csak legyintettem rá és bementem a tízkor kezdődő órámra. Hiba volt. Az egy dolog, hogy valószínűleg kicsit elbóbiskoltam, mikor leborultam a padra, de görcsölt a hasam, ami igazából teljes elviselhető volt, a fő probléma megint a gyomrom volt. Győzködtem magam, hogy nem fogom kidobni a taccsot, és elmondtam mindennek az anyatermészetet, amiért olyan mutánsnak teremtett, akinek a gyomra fordul fel ilyenkor. Ria riadtan konstatálta, hogy mennyire lesápadtam, nekem pedig egy gonosz hangocska azt mondta a fejemben: Nem mondd!

Amikor megéreztem a szokásos cigiszagot, megint dobott egy félszaltót a gyomrom, úgyhogy inkább elindultam haza Piktorral. Meg sem bírtam szólalni jóformán, csak arra koncentráltam, hogy ne ájuljak el. Piktor sem szólalt meg, így halkan megkérdeztem:

- Tényleg ilyen halálmadárnak nézek ki?

- Hát... nem vagy a legjobb formában. Rosszul vagy?

Te is fiam, Piktor...?

- Igazából egész úton arról győzködtem magam, hogy ne dobjam ki a taccsot.

Konkrétan az albérlettel szemben van egy bolt, de Piktor úgy gondolta, inkább nem enged egyedül bemenni... Betankoltam két üveg barackos ice-teával, ami oldani szokta a gyomorgörcsöt (vagy működik, vagy placebo... kit tudja), sorban állás közben pedig még a hideg is elkezdett rázni, amit emberünk már rögtön konstatált, mert feltűnt neki, hogy égnek állnak a pihék a nyakamon. 

Jól esett, hogy ezek után magára vállalta a két üveg cipelését, még a lakásba is felkísért, mert féltett, hogy rosszul leszek, mire felérek a negyedikre.

- Aludnod kéne - nézett rám komolyan. Megadóan bólogattam. - És a délutáni óráidat sem ártana kihagynod.

Megígértem, hogy alszom, és még csak eszembe sem jut bemenni edzőtermi edzésre. Öngyilkos azért nem akarok lenni, vagy mi a szösz.

Ha túlélem a holnap 230 kilométeres hazautat, az maga lesz a csoda.

Első szavazás

Tényleg vinnünk kellett volna magunkkal kisszéket, ételt, italt...

1 és negyed óra...

Mi az nekünk!

Elég!

Napok óta képtelen voltam összehozni egy tisztességes bejegyzést... De az a néhány nap elég volt a következőkre:

~Végre összehozni egy tisztességes ZH-t fejlődésből.

~ Beújítani két pólót, egy toppot, és egy szoknyát szinte semmi (ráadásul saját) pénzből.

~ Csudálatosan bevodkázni, és végigasszisztálni, ahogy az egyik barátnőm lényegében megcsalja a barátját. Nem akarok beszélni róla. Képtelen vagyok a srác szemébe nézni. De megígértem, hogy nem mondom el senkinek.

~ Ria és egy másik csoporttársnőm is panaszkodott nekem (!) Piktor viselkedésére, így 24 órán belül, hogy milyen bunkó módon viselkedik, és csak beszólogat mindenkinek. Mi vagyok én, az anyja? Még ő sem tudja, hogy mi baja van a kedves fiacskájának. Nem, nem tudtam mi baja... Így inkább megkérdeztem.

Ezután...

~ Veszekedtünk, aztán úgy tűnik ki is békültünk. Nem akarok beszélni róla. Gyomorgörccsel készülök az esti bulira... Azt hiszem, még nem végeztünk a múltkori beszélgetéssel.

~ [Újabb bulis események helye. Meglepne, ha minden happy lenne.]

Eredet

Mindig is el akartam mondani nektek, honnan származik a blogom elnevezése, mert számomra ez mindig is olyan kis szívmelengető sztori volt.

Az egész hátteréről annyit érdemes tudni, hogy a Piktorral való kapcsolatom különböző fázisaiban valahogy mindig közreműködött az eső. Igazából emiatt kerültünk egymás mellé a kocsmában, ezért maradhatott velem keresni az esernyőmet, és ezért mentünk át végül az övé alatt az egyetemi klubba. Zuhogott, amikor azt mondtam, tiszta lapot adok neki, még akkor is, amikor veszekedtünk. Nyilván nem emlékszem minden alkalomra, de lényeg, hogy elég gyakran látott pocsolyák között lavírozni. (Arról nem is beszélve, hogy az eső szinte kivétel nélkül azután esett/esik, hogy én hajat mostam. És a legszebb, amikor Piktor egy esős reggelen azzal köszönt: Már megint haját mostál? Ha esetleg a hajmosást meg akartam fejelni egy miniszoknyával, vihar jött. Nem kamu...)

Azt is érdemes tudni rólam, hogy több, mint 1 méteres lábakkal rendelkezem, így minden gond nélkül átlépek mindent. És vagyok elég fiús lány ahhoz, hogy nem pipiskedve kerülgessek minden akadályt. Átlépem, and the problem is solved.  

Kapizsgáljátok már, igaz?

Egyik esős sétánk alkalmával hangzott el a szájából az a legendássá vált mondat, miután majdnem lenyomtam egy spárgát, mert nem akartam, hogy beázzon a kedvenc piros vászoncipőm: 

" El is felejtettem, hogy te olyan lány vagy, aki átlépi a pocsolyát, nem megkerüli..."

Ezért vagyok én a lány, aki átlépi a pocsolyát.

Part #2

Nem akarok senkinek segítséget nyújtani, abban, hogy megfejtse a blogomban szereplő neveket... Van, ami jobb, ha titok marad. Nyilvánvaló, hogy bárkit említek is meg, törekszem arra, hogy a lehető legkevésbé legyen beazonosítható. Én sem örülnék, ha teljes névvel írnának rólam az interneten úgy, hogy nekem közben fogalmam sincs az egészről. 

De őszintén szólva én baromi jól szórakozom, miközben kitalálom a fedőneveket. Van, akiket tulajdonságok, adottságok után neveztem el mint Piktor (nem, véletlenül sem torzított Viktor), Adonisz, vagy éppen Mr. Casanova.

Van, aki kap egy random nevet, amit össze tudok egyeztetni személyével, ahogy történt ez például Ábel, Andor és Ria esetében is.