Hirtelen olyan fordulatot vett az életem, amire őszintén egyáltalán nem számítottam. Azt hiszem, erre nem is lehet felkészülni. Szóval találkoztam egy sráccal, kicsit összegabalyodtunk a vasárnapi alapozásnál. Tudom, én sem mondok semmit. Csakhogy ő már akkor este közölte, hogy szeretne más körülmények között is megismerni, magyarul olyankor, amikor én is józan vagyok. Nem igazán hittem benne, aztán ahogy hazaért hétfő hajnalban, bejelölt és rám írt, én pedig baromira össze volt keveredve, hiányzott Piktor, miatta zokogtam vagy fél órát, aztán megráztam magam, és azt mondtam, hogy megérdemlek egy esélyt.
Beszélgetni kezdtünk, és azt vettem észre, hogy egyre jobban megkedvelem. Remélem az újabb személyes találkozás sem fog rontani a dolgon, bevallom eléggé tartok tőle. Viszont ma tényleg nagyon levett a lábamról ezzel a kis versikével.
Vasárnap történt a varázslat,
gondolataim ezerfelé cikáztak.
Eljött az este, itt a pillanat,
megláttalak, szavam elapadt.
Rég fohászkodtam azért,
hogy tartson örökké a perc.
Ne rohanjon el, foghassam kezét,
hallhassam minden neszét.
Egy nap volt a sok közül
a fák lobja ugyan őszül
perceit az estének feledni bűn
várom a találkozást, ne legyen nagy űr.
Láthassam arcod, ez csak nem bűn.
Dörög az ég, jól megáztam.
Elragad az öröm, hogy jól alakult az este
holnap jó utat, irány fel Pestre!
*
Vasárnapig nagyjából egész nap fb-n lógtunk Régésszel, és beszélgettünk, egy igen lapos BME-s bulin is inkább vele chateltem, amíg végül le nem merültem. Megbeszéltük, hogy találkozunk vasárnap délután, hogy amint visszaér a koliba felhív, és eljön elém, aztán elmegyünk sétálni. Előre leszögeztem, hogy CSAK beszélgetünk, semmi csók vagy ilyesmi, mert tényleg szeretném megismerni, és nem csak a nyelvét. Igazából baromi zavarban voltam, de jól éreztem magam vele, jót nevettem a hülyeségein. Amikor a padon ücsörögtünk, néha megfogta a kezem, aztán amikor hazafelé tartottunk, átkarolta a vállamat és két puszit nyomott az arcomra. Alapvetően tiszteletben tartotta, amit kértem tőle, búcsúzáskor is puszi-puszi. Én úgy voltam vele, hogy azt sem tudtam, mit akarok, szóval lekapcsoltam neki a chatet estig, hogy ne kelljen addig is ezen pörögnöm, inkább kibeszéltem a barátnőimmel a dolgot.
Másnap fura is volt, hogy nem írt rögtön rám, de tudtam, hogy beteg, már előző délután is fújta az orrát, így nem erőltettem annyira, de azért rossz volt ez így. Délután kimentem a barátnőimhez a koliba, és megbeszéltük, hogy ott alszom, este pedig lemegyünk sörözni. Régész szobatársát lassan egy éve ismerem, jóban is vagyunk vele, de elég érdekesen viszonyul hozzánk, mintha kicsit mindhárman a tulajdonai lenne. Eszméletlenül csúnyám nézett rám, amikor rájött, hogy van valami köztem és Régész között. Bírom Valentint, de nem igazán az esetem, mindenesetre lehívtuk, hogy jöjjön velünk sörözni, dumáljunk meg minden. Mire elkészültünk, felerősödött bennem az érzés, hogy látnom kell Régészt, hívjuk már le cigizni, én úgysem szívok, ő meg úgyis beteg, de legalább látom a fejét.
Megint csak kerülgettük a forró kását, aztán megbeszéltük, hogy mi lányok szépen elmegyünk Valentinért, akár kész van, akár nem. Hát, az alsógatyából és pólóból ítélve nem volt, és éppen apróbb családi perpatvarban vett részt telefonon keresztül. Egyébként miért grasszál minden pasi alsónadrágban a koliban? Ez örök rejtély számomra...
Letelepedtünk Régész ágyára, amíg a szomszédban haverozott, de hamar vissza is jött, és leült tőlem vagy fél méterre az íróasztalához kockulni. Ha azt hittem, velem szeretne foglalkozni, hát tévedtem, bár meglátásom szerint nem akarta, hogy Valentin megfojtsa az éjszaka közepén,aki allergiás rá, amikor meglátja, hogy Régésszel flörtölgetünk, szóval elindult a társaság a kocsma felé. Mondjuk kivéve engem, mert ahogy felálltam az ágyról, Régész gyengéden a kezem után nyúlt és odahúzott magához.
Ahogy ott ült a széken átkaroltam hátulról, és a vállára támasztottam a fejem, ő pedig gyengéd puszikat lehelt előbb az arcomra, aztán a számra. Kezdte megint elvenni az eszem, de tudtam, hogy mennem kell. Az ajtóból fordultam vissza, mert eszembe jutott, hogy az ágyán felejtettem a pulcsim, úgyhogy visszamentem érte, amit kihasznált és az ölébe ültetett...
- Jó az illatod - morogta a vállgödrömbe. - Még így is érzem.
Nem tudom, igazából nem ért annyira váratlanul, hogy mégis megjelent a sörözőben. Éppen csocsóztam a többiekkel, de próbáltam úgy csinálni, mintha nem is lenne nagy dolog. Később odajött megint egy szájra pusziért, - egyikünk sem tervezett nyelvcsatát rendezni a másik barátai előtt. Kihívtam egy menetre, de szép udvariasan megvert, de legalább kaptam egy elnézést-csókot is, és hallottam, hogy ezután már csak csókosnak nevezték a haverok.
Szépen leléptek a fiúkkal, aztán visszajöttek, aztán megint el, végül nekem is elegem lett, a barátnőm is picsarészeg lett már egy korsó sörtől, aztán megivott még egyet, így felmentünk a szobába, hogy akkor inkább alszunk. Már lemostam a sminkem, és átöltöztem az alvós cuccomba, ami csak egy bő pólót és bugyit jelentett, és bebújtam a pokróc alá, amikor üzenetet jelzett a telefonom. Ugyanúgy szól az email és az SMS jelző hangom, de határozottan emlékeztem rá, hogy lekapcsoltam a mobilnetet, szóval előbbi nem lehetett.
"Alszol?"
Néhány oda-vissza SMS alatt megbeszéltük, hogy lejön adni egy búcsúpuszit, ha már odalenn végül elkerültük egymást a sok mászkálás miatt. Négyen voltunk a szobában, a részeg barátnőmet az a srác istápolta, aki már egy éve szerelmes belé, a barátnőmnek viszont komoly pasija van, és úgy tűnik mindkettejüket szereti. Viszont tök sötét volt, és Riának csak néha jutott eszébe random felpattogni és felkapcsolgatni a villanyt, kisütve ezzel mindannyiunk retináját. Régész hamar megérkezett, lefeküdt mellém az ágyra, és elég hosszasan búcsúzkodtunk, úgy nagyjából másfél órán keresztül, és elég jól szórakoztunk a pokróc alatt...
Másnap a helyzet már cigiért kiáltott, negyed óra késéssel estünk be órára, és ott volt... Piktor a tetejébe pedig csak mögé tudtam leülni. Tudtam, hogy nem fog előre szólni, hogy visszajön-e tanulni, ahogy korábban megígérte, hanem majd egyszer csak megjelenik. Én annak ellenére, hogy alig dohányzom, lerágtam a körmöm egy mentolos pattintósért, de szerencsére nem hordok magamnál ilyesmit, Ria cigijét pedig utálom, szóval nem rongáltam a tüdőm, de alig bírtam lenyugtatni magam. Olyan érzés volt, mintha valaki jól gyomron öklözött volna, aztán kaptam volna egy jó nagy pofont. Kiszállt minden erő a térdeimből, és alig győztek az érzékeim betelni vele... Szinte menekültem előle óra után, csak ne kelljen beszélnem vele, vettem egy kávét, azt megiszogattam a friss levegőn a lányokkal, elrágcsáltam néhány ropit, és reméltem hogy valahogy túl fogom ezt élni.
Utolsó óra után megvártam a lépcső aljában, és emlékeztettem magam, hogy normálisan kell viselkednem, nem szabad elszállnom, és azt is felidéztem magamban, hogy mennyi fájdalmat okozott nekem az utóbbi egy évben, ez pedig segített a földön maradni.
Régész egész nap nem írt, de tanultam annyi önuralmat Piktor mellett, hogy nem kezdtem el picsogni, hogy mi van, mi a baj, miért nem ír... Mondta, hogy lesz egy csomó dolga aznap, így én is úgy voltam vele, hogy majd keres, ha alkalmas lesz neki. Nem keresett egész nap, én pedig egyre rosszabbul lettem, még a nátháját is átragasztotta rám, ami iszonyú nagy szívás, jelenleg is olyan gyenge voltam, hogy felkelni alig bírtam, így végül 10 órakor lefeküdtem aludni, és már rég az igazak álmát aludtam, amikor megszólalt a telefonom hajnali 2-kor. Először azt hittem, az ébresztőm az, de az A Warrior's Callingra szoktam ébredni, és nem a Die, Die My Darlingra, ami finoman szólva sem egy kellemes módja az ébresztésnek, ha engem kérdeztek. A telefonom kicsit meghülyült, először Meskét írta ki Régész helyett, reflexből nyomtam ki, de akkor már Régész neve villogott ott, akkor akadt fenn csak igazán a szemem.
Hét percen keresztül magyaráztam neki, hogy miért nem alhat velem, és miért nem vagyok hajlandó lemenni csak azért, hogy "adhasson egy puszit".
- Ma nem is beszéltünk...
- Hát miért nem?- forgattam a szemem.
- Nem tudom...
Igazán szórakoztató egy piás, ráadásul kanos legénynek magyarázni, hogy nincs az az isten, hogy én kikeljek az ágyamból, és ne is álmodjon arról, hogy le fogok feküdni vele...
Nem bántam meg, hogy végül így döntöttem.
Másnap közöltem vele, hogy nem áll szándékomban ott folytatni a Piktor-sztorit, ahol tavaly abbahagytam, ha már úgyis annyira bökte a csőrét a dolog. Cserébe közölte, hogy részéről is van egy kis akadályozó tényező, nevezetesen az ex, akiről megismerkedésünk estéjén azt csiripelte, hogy nem hiányzik neki, hogy készen áll egy új kapcsolatra és blablablabla...
Most pedig kitalálta, hogy túl sokat gondol rá, így nem tudja, mennyi értelme lenne tartós kapcsolatban gondolkoznia. Én ellenben közöltem vele, hogy nem leszek a dugópartnere, mert ő is tudja, hogy épp eleget sérültem, és nem áll szándékomban a továbbiakban is szar kapcsolatokba keveredni.
*
Mintha tegnap lett volna, hogy először csókoltuk meg egymást Piktorral. Pedig már egy éve történt, ő pedig azt mondta utána, hogy nem érez többet, és csak barátként tekint rám. Hát barátok lettünk... Pokolian szenvedtem, de azt akartam, hogy ne sodródjunk el egymástól, így még akkor is mellette maradtam, és eljátszottam, hogy milyen jó barátja vagyok, amikor legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól. Néha veszekedtünk, ahogy a szerelmes párok szoktak, aztán kibékültünk, de mindig is tudtam, hogy rengeteg időnek kell eltelnie ahhoz, hogy teljesen közömbös legyen számomra. Hát, ilyen ez az első szerelem...
Nyáron majdnem 2 hónapig nem keresett, az elején bántott, aztán baromi dühös lettem rá, végül pedig megismerkedtem Régésszel, aki az elején tényleg álompasinak tűnt. Nyílt, őszinte, akivel bármiről lehet beszélgetni. Aki ugyanazokat a zenéket szereti, mint én. Aki odavan a versekért, és még nekem is írt egyet. Aztán ő is kimutatta a foga fehérét, ilyen-olyan okokból már szerda óta nem vagyok hajlandó szóba állni vele, erről a későbbiekben még úgyis kell majd mesélnem.
Szívem tiprója erősen cenzúrázott verzióban ugyan, de tudja, hogy Régész létezett az életemben, egészen addig a percig, amikor is felhívott hajnali 3-kor, hogy kivágták a törzshelyemről, állítólag tévedésből. Haha... Nem alszunk együtt? Bocsi, a Mikulás beelőzött. Nem, tényleg csak aludnánk. Persze drága, én meg most jöttem le a falvédőről, mi? Mivel nem fogta fel telefonban, mondtam hogy várjon, azonnal lemegyek. Nem engedtem, hogy feljöjjön, a szája olyan szinten bűzlött a piától, hogy majdnem szájon hánytam. Csodás élmény... Összesen 19-szer hívott, és 6 SMS-t küldött, én pedig miután káromkodva hagyott ott, a továbbiakban válaszra sem méltattam. Másnap annyit írt facen, hogy xd.
Baszd meg egy xd... Most komolyan?! Aztán közölte, ismét, hogy kidobták este... Mesélj még... Roppant érdekfeszítő. Kérlek folytasd gondolatmeneted.
Piktortól függetlenül nem írtam vissza neki, akit szerdán felköszöntöttem az esti óra után, és négy órán keresztül baromi jól elvoltunk nálunk, és még azt is megígértettem vele, hogy lejön az esti buliba. Itt változott meg minden...
Nem tudtam, hogy Ria merényletet tervez ellenem, és közölte az emberrel, hogy én szerelmes vagyok belé. El tudom képzelni azt az arckifejezést, amiről Ria később mesélt. A teljes döbbenet és megrökönyödés jele... Ria rátett egy lapáttal azzal, hogy hozzátette, hogy nagyon fontos vagy neki, és remélem ő is neked, és ha megbántod, kiheréllek. Piktor erre mit csinált, na mit?
- Köszönöm!
És megölelte...
Minderről természetesen a pályaudvaron értesültem, ahol konkrétan kisebb sokkot kaptam, és csak azért nem dobtam el semmit, mert pont előtte pakoltam le. Mindketten hallgattak, mint a sír. Piktor is... akkor is, amikor táncoltunk, később, miután először megcsókolt, és még azután is, hogy velem aludt (és tényleg csak aludtunk), és csak negyed 1-kor váltunk el a házunk előtt.
Félek.
Nem tehetek róla, annyira bennem van ez az utóbbi egy év. És félek, hogy mi van, ha megint visszatáncol és azt mondja, hogy ezt nem kellett volna, hogy mégsem akar engem. Amíg nem mondja a szemembe kerek-perec, hogy velem akar lenni, képtelen vagyok elhinni. A hétvégén úgy döntöttem, hagyok neki egy kis levegőt, hogy ne érezze magát megfojtva, és mindkettőnknek legyen ideje átgondolni a történteket.
Kedden azt hiszem, lesz miről beszélnünk, amikor végre újra találkozunk. Csak bírjam ki addig...
*
Két hétig szervizben lesz a számítógépem... Juhú!
Ma végre találkoztunk Piktorral. Igazából fontolgattam, hogy ki kéne hagynom azt az órát, de annyira ideges voltam már miatta/miattunk, hogy tuti meghülyültem volna, ha otthon kell gubbasztanom, ráadásul a kicsikém nélkül, neurológiát magolva.
Szóval, leült mellém, és rögtön éreztem azt a könnyedséget, amit csütörtökön is, amikor elkísért a tanulmányi osztályra. Olyan... Megnyugtató volt, aztán egy széles vigyor kíséretében elé toltam a rágót és némi aprót, amit sikerült az ágyam alá dobálnia csütörtökön. Kifelé még mindig nem történt semmi. Nem puszilt meg , nem fogta meg a kezem... Egyszerűen nem tett semmit. Csak mentünk egymás mellett, ahogy eddig is. Nevetgélve, beszélgetve ...
És igazából azt hiszem, ez tényleg jó alapnak. Ismerjük egymást, mint a rossz pénzt, rengeteg közös témánk, élményünk van, meg hát jó új dolgokat megtudni a másikról. Ismerjük a másik rossz tulajdonságait, hülyeségeit, esetleges gyengeségeit is. Láttuk egymást sírni, de szerencsére jóval többet nevetni, józanul, másnaposan és mata részegen, ő engem smink nélkül, menstruációs görcsöktől és hányingertől kínozva, én is istápoltam már , amikor olyan részeg volt, hogy alig tudott magáról, aztán még le is hányt... Nem érhet minket nagy meglepetés a másikkal kapcsolatban. Habár engem nagyon meglepett az az oldala, amit ma mutatott.
Szégyenlősen megkérdezte, hogy feljöhet-e. Hát gyere...
Nem tudom, hogy csak én voltam-e zavarban, de folyton mászkáltam, ő közben pedig elővette jövetele célját.
Gesztenye.
Meghalok.
Annyira cukiiii...
Még néhány hete ücsörögtünk a botanikus kertben, a gesztenyefák alatt, és arról is beszélgettünk többek között, hogy sosem tudtam jó gesztenyebabát csinálni, pedig nagyon szerettem volna. Hát, most közös erővel gyártottunk egyet, bár a munka oroszlánrészét azért igyekeztem rá hagyni. Még mindig nem csókolt meg... Aztán valahogy átkerültem az ölébe, de még mindig semmi... Aztán felálltunk, megölelt és pont beszélgettünk valamiről, de ahogy az orrát az enyémnek döntötte, és a szemembe nézett, úgy hallgattam el lassan én is.
Finom finom...
Nagyon finom csókok.
Nálam csak 18 centivel magasabb, de még lábujjhegyen állva, pipiskedve is megfájdul így a nyakam egy idő után. Arról nem is beszélve, hogy mennyire szürreális élmény nekem ez azok után, hogy nem is olyan régen még Régésszel...kavartam? De talán nem is ez a legfurcsább...mert már egy éve funkcionáltunk barátokként Szívtipróval. Egy éve... Egy éve ilyenkor még miatta zokogtam, hogy nem érez többet. Most pedig mégis. Ki érti ezt... Riának azt hiszem, tényleg jár egy egész kekszgyár.
*
Összepakoltam minden holmit, ami rá emlékeztet.
Eltűnt a kutyás rajz, az üveg, a gesztenyék és a minion maszk is a falamról, még a lejátszási listámat is átfésültem, és minden egyes zenét töröltem, amiről ő jutott eszembe. Bár sosem jártunk, olyan ez az egész, mint egy szakítás.
Nem szerelmes belém. Túl sok mindenben különbözünk és ezért nem működne.
Szerda óta számítottam rá. Mégis megérintett, amikor az ő szájából kellett mindezt hallanom.
Sírtam. Mint a záporeső.
Már neki is ott csücsültek a könnycseppek a szeme sarkában. Azt mondta, ezzel magát is bántja.
Azt mondtam első indulatomban, hogy nem akarom látni, nem akarom hallani, nem akarok tudni róla... Aztán végül abban állapodtunk meg, de ez legfőképp az én kívánságom volt, hogy hagyjuk egymást.
Majd beszélünk.
Néha.
Ha szükségét érezzük.
Érzem.
De még túl friss a seb, túl nagy a fájdalom. Ma láttam újra azóta, hogy egy öleléssel váltunk el a ház előtt. Szenvedtem tőle, hogy nem mehettem oda hozzá, hogy nem várt meg, pedig majdnem egy vonalban mentünk az út két oldalán... Két sorral mögöttem ült - abban is megállapodtunk, hogy ő fog elülni, és semmiképp sem előttem lévő helyre - , előbb felhangosítottam a zenét, hogy ne halljam a hangját, de amikor ez sem segített, kirúgtam magam alól a széket és nagyjából kirohantam a teremből, és az óra kezdetéig vissza sem mentem.
Tegnap még azt hittem jól vagyok, de utólag jöttem rá, hogy csak azért, mert akkor még nem láttam.
Az udvaron kezdtem el újra sírni.Meske bedobta, hogy kicsit felvidítson, hogy karácsonyra majd kapok egy boxzsákot Mr.Szívtipró képével, azt majd püfölhetem. Ennél a pontnál fakadtam sírva, és nagyjából fél perc kellett hozzá, hogy lesírjam a szempillaspirálom. Szívtipró szerint a pandák aranyosak. Szerintem meg csessze meg magát... Miért nem gyárt az Alverde egy tisztességes vízálló szempillaspirált? Gondolkodtam rajta, hogy a következő napokban esetleg smink nélkül kellene flangálnom, de aztán elvetettem az ötletet. Ha már ejtettek, akkor legalább hadd legyek egy kicsit szép. Mindig akkor adok legtöbbet a külsőmre, amikor mínuszban az önbecsülésem.
Nem tudom, mennyi időre lesz szükségem, hogy kiheverjem a történeteket. De ha valaha meg is bocsátok neki, soha nem lesz már ugyanolyan.
Vannak dolgok, amiket egyszerűén sosem csinál egymással két barát. Nem tudok nem arra gondolni, hogyan csókolt. Még egy hete is. Hogyan milyen jó volt odabújni hozzá, milyen érzés volt, amikor átölelt. Hogy milyen aranyos volt reggel, hogy alig bírtuk elengedni egymást, annak ellenére, hogy tényleg "aludtunk". Nem leszünk rosszban. De én ezek után nem tudok barátkozni vele.
*
Szükségem volt már egy kis időre a Várostól, és legfőképp Piktortól távol, így pont kapóra jött az őszi szünet, ami lehetővé teszi, hogy kicsit itthon dagonyázzam.
Nem akarok elmerülni az önsajnálatban... Csak szükségem van egy kis időre, azt hiszem. Az idő és a távolság talán tényleg mindent megold. Én nem akarok mást, csak boldog és kiegyensúlyozott lenni.
Az utóbbi másfél hétben rengeteg dolog volt, ami elterelte a figyelmemet a fájdalomról. Először is ott volt a neurológia zh, amire tisztességgel fel kellett készülnöm, még ha nem is feltétlen biztos, hogy sikerült azt a teljesítményt nyújtanom a teszten, amit szerettem volna. Aztán volt egy jegyzőkönyv, ami szintén rengeteg energiabefektetést igényelt. Többször voltam Vikinél, pénteken színházba mentünk, szombaton buliztunk, bár kissé alacsony volt az átlagéletkor, így hamar otthagytuk a helyet. Aztán hétfőn a koliban dekkoltam a lányoknál, kocsival elruccantunk egy kicsit kirándulni, a stégről csodáltuk a naplementét... Képtelen voltam elmenni a kari októberfesztre, mert biztos voltam benne, hogy ott lesz Piktor, és mint utóbb kiderült, nem is tévedtem...
Nem beszéltünk azóta a bizonyos vasárnap óta egyetlen szót sem, de kedden már komoly késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá a folyosón, amikor arra vártunk, hogy a társunk megkapja a kísérlet lefolytatásához szükséges instrukciókat. Aztán mégsem tettem... Inkább csapódtam egy másik társasághoz. Nehéz, nagyon nehéz, de tudom, hogy így a legjobb. Nincs kommunikáció, kisebb a fájdalom. Nem tudnék jópofizni vele, amikor felváltva szeretnék sírva fakadni és lekeverni neki egy hatalmas pofont.
Kedden délelőtt végre eljutottam arra a kiállításra, amire már rég el akartam menni, a délutáni órák után pedig megint a koliban dekkoltam, úgy volt, hogy elmegyünk bulizni, de Ria dereka nagyon fájt, én pedig kiütéses láttam az Irsai pálinkától, így végül maradtunk és inkább rendeltünk egy pizzát. Úgy alakult, hogy akkor már ott is aludtam, reggel pedig szakadó esőben jutottam el az albérletig (habár az út nagyobb részét busszal tettem meg), aztán bevágódtam a kádba, és vettem egy forró fürdőt, mielőtt még megfáztam volna. A déli busszal jöttem végre haza, a nyugalom szigetére.
Eddig tényleg minden szabad energiámat lekötöttem valamilyen tevékenységgel... Azt hiszem, ez remek orvosság a bánatra. Nincs idő azon pörögni, hogy miért alakultak így a dolgok, és hogy mennyire jó érzés volt, amikor úgy tűnt, hogy tényleg szeret, és hogy mennyire rossz, hogy mégsem... Ott a naplóírás, a rajzolás, torna...
Tényleg!
Valahogy felrázott ez az egész, és elhatároztam, hogy többet fogok adni a külsőmre. Nem mondom, hogy eddig elhanyagoltam magam, de az a típusú lány vagyok, aki minden lelkifurka nélkül bevágódik órára smink nélkül, karikás szemekkel, bebújós pulcsiban, és egyébként is simán betol egy zacskó tortilla chipset, majd megkoronázza az egészet némi csokival.
Hát, jelenleg ott tartok, hogy enyhébb fogyókúrába kezdtem. Nem nagyon eszem kenyeret, ellenben több gyümölcsöt, a tortilla chips és társai pedig tiltólistára kerültük, a csoki pedig csak kisebb adagokban engedélyezett. Ja, és minden nap tornázom. És valahogy élvezem... de tényleg! Alig várom, hogy este legyen, bár be kell valljam, hogy még nem találtam meg azt az edzést, ami nem nyuvasztja ki a térdemet, mégis jól megmozgat és lefáraszt. Már látom az eredményét, ennél jobb motiváció pedig azt hiszem nem is kell!
Ja, és rám tört, hogy vágyom pár lányosabb dologra, így legutóbb vettem egy gyönyörű statement nyakláncot, és Glamour-napokon egy bőrminit, amire már nagyon régóta vágytam, de sosem találtam olyat, ami tetszik, na meg pénzem sem volt rá (de most rám szakadt egy kisebb vagyon, amikor megkaptam egy részletben a szeptember-októberi tanulmányi ösztöndíjam).
Észrevettem, hogy tényleg odafigyelek arra is, hogy milyen a hajam, a sminkem, hogy mit veszek fel... És összességében úgy látom, hogy nem rossz irányban mozdultam el. Csak remélni tudom, hogy ez nem kezdeti lelkesedés. és nem csak kompenzálni akarok egy ideig, aztán majd szépen feladom.
Egy csomó tervem van az őszi szünetre, olvasni akarok, filmeket nézni, zenét hallgatni, a barátaimmal találkozni, kicsit talán tanulni, de ez most tényleg akarok időt szánni, hogy lelkileg és fizikailag is feltöltődve térjek vissza novemberben az egyetemre.
