Még mindig azon töprengek, hogy mit akarhatott üzenni az univerzum azzal, hogy ma összeestem a lépcsősor tetején. Az izmaim felmondták a szolgálatot, azt sem tudtam mi történik, csak önkéntelenül a korlát felé kaptam. Kicsit támolyogtam, de sikerült felkapaszkodnom a negyedikre.
Aznap kicsit elbóbiskoltam, negyed nyolckor másztam ki az ágyból, és rohantam az egyetemre, még reggelizni sem volt időm, csak betoltam gyorsan egy instant kávét. Megkínáltak két kocka Oreo-val, annak persze nem tudtam ellenállni. Hazaérve gyorsan betoltam a maradék, nem túl tápláló salátámat. Volt vagy 5 dkg, de nem volt többre időm a tárgyalás előtt.
Fél órát álltam a Törvényszék előtt, miután a lakótársam tanácsára túl hamar értem le az albérletből. Hát, ez van... de legalább élveztem a napsugarakat. Maga a tárgyalás nem tartott sokáig, másodfok volt, ráadásul köze nem volt a párkapcsolati erőszakhoz, úgyhogy számunkra nem igazán volt releváns a dolog (dióhéjban: önkéntes monitorozó vagyok).
Így egy csomó időm felszabadult, gondoltam bekukkantok az Árkádba és veszek egy-két új pólót, ahol nagyjából csak az időmet vesztegettem. A Bershkába soha a büdös életbe nem megyek többet, miután úgy néztem ki az M-es trikóban, mint egy kötözött sonka, a New Yorker-ben pedig egyes fazonokból még az XS-es is nagynak bizonyult. Ezért utálok vásárolni... Most döntsem el, hogy L-es vagyok, vagy netán forduljak a gyermekosztályhoz a magam 178 centijével, de ott legalább minden olcsóbb. Nevetséges.
Ha már nem vettem semmit, megajándékoztam magam egy csirkés hamburgerrel az Aranycipóban, hogy lehetőleg nem essen ki a szemem az éhségtől, aztán rohantam haza átöltözni, mert az egyik barátosnőmmel úgy döntöttünk, hogy épp itt az ideje, hogy lőjünk egy új profilképet a tavasz tiszteletére. Utána rohantam haza megint átöltözni, közben a tulaj is befutott, hogy elvigye a lakbért, én pedig miután aláfirkantottam az átvételit, sprinteltem, hogy el ne késsek az utolsó órámról.
Fél 7 volt, mire eljutottam odáig, hogy sorban állhattam a Piktorral közös törzshelyünkön a kajámmal, de a szerencsétlen pénztáros háromszor szúrta el a kedvezmény érvényesítését az előttem vásárló nénikénél, három sztornó, én pedig azt hittem, menten nekiesem a zsemlémnek vagy a sajtomnak ott, mindenki szeme láttára. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy több mint negyed órát álltam sorban, hullafáradtan, éhesen, nyűgösen.
Nem lakom messze a bolttól, mégis az első lépcsősoron sem jutottam túl, amikor sor került az ominózus összecsuklásra.
Aznap kicsit elbóbiskoltam, negyed nyolckor másztam ki az ágyból, és rohantam az egyetemre, még reggelizni sem volt időm, csak betoltam gyorsan egy instant kávét. Megkínáltak két kocka Oreo-val, annak persze nem tudtam ellenállni. Hazaérve gyorsan betoltam a maradék, nem túl tápláló salátámat. Volt vagy 5 dkg, de nem volt többre időm a tárgyalás előtt.
Fél órát álltam a Törvényszék előtt, miután a lakótársam tanácsára túl hamar értem le az albérletből. Hát, ez van... de legalább élveztem a napsugarakat. Maga a tárgyalás nem tartott sokáig, másodfok volt, ráadásul köze nem volt a párkapcsolati erőszakhoz, úgyhogy számunkra nem igazán volt releváns a dolog (dióhéjban: önkéntes monitorozó vagyok).
Így egy csomó időm felszabadult, gondoltam bekukkantok az Árkádba és veszek egy-két új pólót, ahol nagyjából csak az időmet vesztegettem. A Bershkába soha a büdös életbe nem megyek többet, miután úgy néztem ki az M-es trikóban, mint egy kötözött sonka, a New Yorker-ben pedig egyes fazonokból még az XS-es is nagynak bizonyult. Ezért utálok vásárolni... Most döntsem el, hogy L-es vagyok, vagy netán forduljak a gyermekosztályhoz a magam 178 centijével, de ott legalább minden olcsóbb. Nevetséges.
Ha már nem vettem semmit, megajándékoztam magam egy csirkés hamburgerrel az Aranycipóban, hogy lehetőleg nem essen ki a szemem az éhségtől, aztán rohantam haza átöltözni, mert az egyik barátosnőmmel úgy döntöttünk, hogy épp itt az ideje, hogy lőjünk egy új profilképet a tavasz tiszteletére. Utána rohantam haza megint átöltözni, közben a tulaj is befutott, hogy elvigye a lakbért, én pedig miután aláfirkantottam az átvételit, sprinteltem, hogy el ne késsek az utolsó órámról.
Fél 7 volt, mire eljutottam odáig, hogy sorban állhattam a Piktorral közös törzshelyünkön a kajámmal, de a szerencsétlen pénztáros háromszor szúrta el a kedvezmény érvényesítését az előttem vásárló nénikénél, három sztornó, én pedig azt hittem, menten nekiesem a zsemlémnek vagy a sajtomnak ott, mindenki szeme láttára. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy több mint negyed órát álltam sorban, hullafáradtan, éhesen, nyűgösen.
Nem lakom messze a bolttól, mégis az első lépcsősoron sem jutottam túl, amikor sor került az ominózus összecsuklásra.
Az univerzum üzenetét úgy értelmeztem, hogy ideje kicsit lassítani, és jobban odafigyelni magamra.
Mindig szívesen olvasom a bejegyzéseid. Utóbbit én is próbáltam már, de valahogy az elemek egy idő után legyűrik az embert, akármilyen kitartó...
VálaszTörlésElőtte levőnél meg, nekem is volt egy jó barátom, ki ezt sokat hangoztatta, míg a végén elfelejtette, mit is jelent a barát.
Aztán Lány, ki tetszik nekem, most mi is "barátok" vagyunk, de azóta, mintha e láthatatlan vonal miatt könnyebben és egyre többet beszélgetnénk...Fura, nem?
Amúgy nem voltál, hogyis írtad... "mélyenszántó". És köszi.
Wilk