Hiányzik Piktor.
Hiányzik a mosolya, a nevetése, a hangja, a hatalmas zöld szemei, mindig forró keze, ahogy az enyémbe kulcsolódik, vagy éppen a derekamon nyugszik.
Nem rég volt a névnapja, írtam neki pár szót, és ő sem válaszolt sokkal bővebben. Tudom, hogy egyszer túl leszünk rajta, hogy nem húzhatjuk örökké a megbeszélést, de úgy érzem, még nem készültem fel. Egy részem szeretne pontot tenni az ügy végére, végre megtudni, hogy hányadán is állunk. A másik viszont retteg. Retteg attól, hogy újra csalódást fog okozni... és elveszítem.
A külön töltött idő remek kifogás arra, hogy nem kelljen szembenéznünk egymással, és azzal, hogy mi történt köztünk aznap hajnalban. Ha csak a Facebook van, azzal a felvetéssel sem kell törődnie, amit megfogalmazott nekem, miután végre megcsókoltuk egymást az ágyamon heverve : "Mi lenne, ha mégis próbálnánk együtt? Párként."
Még mindig visszahangzik a fejemben, és folyton csak azon töprengek, hogy vajon csak a pillanat hatása alatt mondta? Vagy voltak már előzményei nála, és talán ő is érezte, hogy nem az igazi egymás nélkül?
Nem akarok gondolkodni... Annyiféle forgatókönyv létezik a fejemben, és fogalmam sincs, hogy végül melyik fog megvalósulni. Nem tudok és nem is akarok felkészülni minden eshetőségre, mert már egyszerűen belefáradtam a folyamatos agyalásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése