Hajnali részegség

Tegnap olvastam egy cikket és rengeteg kommentet arról, hogy mennyire közönséges, undorító stb..., ha egy nő lerészegedik. Szeretném leszögezni, hogy ebben a bejegyzésben nem fogok univerzális igazságokat közölni, csupán néhány saját sztorin keresztül mondom el, hogy viszonyulok ehhez a kérdéshez. Lehet bírálni, de én nem ítélkezem senki felett.

Felnőtt vagyok, vagy legalábbis nagykorú, és igen, mindenki jól gondolja, hogy nőnemű lény. Életem első 18 évében sosem nézegettem a pohár fenekére, mert elhittem, amit a szüleim mondtak; hülye, aki csak részegen tudja élvezni a bulizást.

Na, mármost szeptemberben bekerültem egy teljesen új közegbe, ahol egyes lányok jobban bírták a vedelést, mint a fiúk, és cseppet sem szégyellték, ha kicsit mégis megártott. Nem büszkélkedtek vele, de nem is süllyedtek el a sárga föld alá, mert sosem tettek semmi közönségeset.

Szórakozóhelyeken sem igen fordultam meg idehaza, de hamar rá kellett jönnöm, hogy alapvetően minden buli oltári gáz (főleg negyed 1 előtt), ha képtelen vagy lazítani. Van akinek alkohol nélkül is megy, én magam nem ehhez a táborhoz tartozom. Nem bírom, ha belegázolnak a privát szférámba, és egyébként is botlábú vagyok, szóval tényleg szükségem van egy kis turbóra ahhoz, hogy ne érezzem totál kínosan magam. Ez nem nem feltétlen és szükségesen jelenti azt, hogy a sárga földig kell innom magam, sőt szórakozóhelyen eszembe sem jutna annyi barom között többet inni a kelleténél. Mi történne, ha a tapizós idiótáknak lenne is mit kihasználniuk? Minden bizonnyal egy bokorban hevernék, miután végig ment rajtam egy teljes baráti társaság háromszor.

Életemben először szeptember 16-án rúgtam be, de úgy igazán. Az egyik csoporttársnőmmel megbeszéltük, hogy lenézünk az egyik szabadtéri koncertre. Legutóbb is kényelmesen elborozgattunk kocsmázás helyett,  nem volt belőle semmi baj, csakhogy ezúttal mindketten hoztunk magunkkal egy-egy üveg borocskát. 

Amikor Ella közölte, hogy Piktor is csatlakozik hozzánk, eléggé elkerekedett a szemem, mert nekem délelőtt még azt mondta, az a "szent ember" , hogy hazamegy a hétvégére. Rosszul esett, hogy Ellával beszélte meg ezt az egészet, aki egyébként egy gyönyörű és kedves, nem mellesleg pedig okos lány, és akire éppen ezen tulajdonságai miatt voltam rohadtul féltékeny. Akkor még bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy Piktor akar-e egyáltalán valamit tőlem, így minden lányban potenciális fenyegetést láttam a pozíciómra.

Nem akarok további részletekbe bonyolódni, lényeg, hogy nálam az első eset egyértelműen érzelmi okokból következett be. Nem fogom szépíteni, kezdetben úgy vihogtam mint akit csiklandoznak, képtelen voltam egyenesen menni, így Piktor kísért el még wc-re is, ahol a cowboy kalapos bácsi csak annyit mondott hatalmas vigyorral az arcán:

-Látom, jól alakul az este!

A kisagyam már érzékelte az elfogyasztott 7 és fél deci Dankó minden egyes cseppjét, iszonyatosan szédültem, de legalább büntetlenül odabújhattam Piktorhoz, aki a világért sem engedett volna el. Szépen a derekamra fonta a kezét, néha ringatott, beszélt hozzám, én pedig élveztem az illatát és a borostája simogatását az arcomon.

A koncert szerencsére csak egy kilométerre volt az albérlettől, de legalább kettőnek tűnt, amíg az oldalához tapadva visszagyalogoltam. Annyira szerencsétlen voltam már az első pár lépcsőfokon, hogy úgy döntött, nem kínlódik velem tovább. Inkább felnyalábolt, és felvitt a negyedikre. Úgy éreztem magam mint egy (részeg) hercegnő, és akkor már teljesen biztos voltam benne, hogy az nem lehet, hogy Piktor csak egy barát legyen az életemben.

A második alkalom hasonló koreográfia szerint zajlott: fáradt voltam, nem volt időm enni, és teljesen magam alatt voltam Piktor miatt, de azért lementünk megünnepelni, hogy túl vagyunk az első zh-időszakon. Ismét adott volt Pista, ismét elfogyasztottam egy egész üveggel. 

Aznap este komolyan beszélni akartam Piktorral a dolgainkról, és ezt ő is tudta, én viszont képtelen voltam rászánni magam, így csak megkértem, hogy bontsa ki nekem az üveget. Kiöntöttük két pohárba, én pedig beszéd helyett elkezdtem iszogatni. Az első pohárral addig tüntettem el, amíg ő vett egy sört a pultnál, aztán mikor rájött, hogy ebből a sebességből baj lesz, próbálta elkobozni a második poharat, de néhány perc után sikerült visszaszereznem. Ily módon kevesebb, mint fél óra leforgása alatt pusztítottam el a 7,5 dl-t, ennek következtében olyan szinten szédülni kezdtem, hogy ülő helyzetemben a vállának döntöttem a fejem, így beszélgettünk. Ismét igénybe kellett vennem a "kari" szolgáltatást. Vizet itatott velem a konyhánkban, de csak azt érte el vele, hogy közöltem, hánynom kell. De amikor kinyitotta a wc ajtáját és felkapcsolta a villanyt, akkor azért kezdtem el vinnyogni, hogy kisüti a szememet a lámpa. Lefektetett az ágyamba, betakargatott, majd puszit nyomott a homlokomra, én pedig azon imádkoztam, hogy ne forduljak le menten az ágyról, mert annyira szédültem.

Hogy mit tanultam ezekből az esetekből?

Hogy sosem árt, ha kéznél van egy (vagy több) Piktor, aki vigyáz rád és nem hagyja, hogy hülyeséget csinálj, akár a legjobb bulit is otthagyja azért, hogy téged hazavigyen.

A második, hogy soha semmilyen körülmények között ne indulj el otthonról üres gyomorral. Vigyél magaddal ropit, egyél zsíros kenyeret (kivéve, ha refluxod van mint nekem),bármit, csak EGYÉL, ha inni mész!

Csak az ökör iszik magában, de társaságban minden jobban csúszik. Tapasztalat.

Ismerd a határaid! Lehet, hogy egy Dankó Pista nem hat azonnal, de ha üt, akkor nagyon. Ne akarj mindent azonnal meginni, mert... mert ne. Komolyan! 

Az alkoholos befolyásoltság nem lehet kifogás, vagy magyarázat semmire. 

-Megcsókoltalak? Részeg voltam. 

-Folyton be vagyok indulva rád? Tudod, hogy ittam. 

Hát cseszd meg, ez még mindig nem nyerő! El tudod képzelni, hogy mekkora fájdalmat okozhatsz ezzel? Hát persze, hogy nem...

Végül, de nem utolsó sorban: mindenki a saját kárán tanul. El sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet részegnek lenni, amíg meg nem tapasztaltam. Ma már tudom, hogy ott van lehetőségként, ha tényleg magam alatt vagyok, és máshogy nem tudok kilendülni a holtpontról, mégsem élek vele minden egyes alkalommal. Mert nagyszerű barátaim vannak, akikkel jobb megbeszélni a dolgokat, mint elinni az agyamat. Mert lehet, hogy minden gondomat elfelejtem, mindent elmondok, ami a szívemet nyomja, de tudom, hogy azt is meg kell tanulnom, hogy valljak színjózanon színt. És egyébként is... ki a fene találta ki a másnapot?