Amikor az ember megismerkedik valakivel, akit tényleg őszintén, tiszta szívből tud szeretni...
Először izgatott, mert tudja, hogy ez valami új. Majd reménykedik, mert hinnie kell abban, hogy az érzései viszonzásra találnak. Amikor úgy érzi, megkapta, amire vágyott, hogy beteljesültek a vágyai, szárnyal magasan, a felhők fölött.
Nagyon magasra jutottam, mert bíztam abban, akit szerettem. Bíztam abban, hogy sosem bántana meg, sosem hagyna cserben.
Tévedtem.
A szívemet darabokra törte az első ember, akire azt mondtam életem során, hogyha ő velem maradna, soha többé nem kellene senki más. Nem keresném többé a szerelmet, mert benne valami olyasmit találtam meg, ami nagyon ritka, és egy életben talán csak egyszer adatik meg. Mintha a másik felemre leltem volna rá.
Mondom ezt 18 éves fejjel. De attól, hogy fiatal vagyok, naiv és tapasztalatlan, miért ne lehetnének az érzéseim valódiak?
Hónapok teltek el azóta.
És még mindig nem tudtam elfelejteni azt a srácot, akinek az első csókomat adtam.
Bíztam bennem, ő pedig úgy viselkedett velem, ahogy soha nem érdemeltem meg.
Most a barátom.
Legalábbis azt hiszem.
De hogy lehet valaki a barátom, akibe szerelmes vagyok?
Bármit tett is ellenem az utóbbi hónapokban, sosem tudtam utálni érte.
Mindenért megbocsátottam.
Mindig.
Nem akarok tovább szenvedni.
De azt sem tudom, hogy mit tehetnék ellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése