Szabi

Úgy döntöttem, kiveszek egy hét szabit mielőtt elkezdeném a vizsgáimat. Az utóbbi időben rengeteget kellett tanulnom, minden téren nagy volt rajtam a nyomás, és úgy éreztem, menten robbanni fog a fejem, ha valaki nem segít megtalálni a szelepet, amivel le tudom ereszteni.

Ez esetben Piktor volt ez a személy, és őszintén? Ha pár hónappal ezelőtt azt mondta volna nekem valaki, hogy vele lesz a legkiegyensúlyozottabb a kapcsolatom, és ő fog nekem abban segíteni, hogy ne billenjek ki az egyensúlyomból... hát körberöhögtem volna. Most úgy érzem, hogy ez a felállás nagyon is megfelel nekem. Talán az átmeneti időszak miatt viseltem olyan nehezen mindazt, ami kettőnk között történt. Ha előbb lettünk volna ilyen jóban, nem hiányzott volna az, amikor máshogy álltunk közel egymáshoz.

Úgy érzem, lassan az élettörténetembe tudom integrálni ezt az időszakot. Tudok róla beszélni, anekdotázni, néha még nevetni is. Mert nem fáj úgy, mint egy tőrdöfés minden egyes alkalommal, amikor meglátom, és tudom, hogy sosem lehet az enyém.

Egyre kevésbé hiányzik az, hogy átöleljem, odabújhassak hozzá, és érezzem a nyaka illatát, a borostája/szakálla simogatását az arcomon, derekamon a kezét.

Lassan magam mögött hagyom mindezt...

A volt legjobb barátnőm rám írt így, másfél hónapnyi néma csönd után, hogy szeretné velem megbeszélni a történteket, mert neki többet ér a barátságunk, mint hülyeségeken összebalhézni. Tulajdonképpen jobb későn, mint soha, de erre is azt tudom mondani, hogy Piktort is elküldeném melegebb éghajlatra, ha most hirtelen kitalálná, hogy mégis kellek neki. Szóval értitek... 

Lina nem törődött velem egész félévben, azt sem tudjuk, hogy mi van a másikkal, január óta nem is találkoztunk, és tegyük hozzá, hogy nem az én hibámból. És, sajnálom, de nekem az utóbbi másfél hónapban nem hiányzott. Elfogadtam, hogy ez történt, és továbbléptem. Addig küzdöttem, de be kellett látnom, hogy semmi arra utaló magatartást nem tett, hogy neki bármit jelentenék meg, és hajlandó lenne azért küzdeni, hogy 8 évnyi barátság (és majdnem 13 évnyi ismeretség) ne tűnjön el egyetlen pillanat alatt a süllyesztőben.

Ezek után csak annyit tudok, hogy nem lesz újra a legjobb barátnőm. Mert kilépett az életemből, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Megoldottam nélküle, és rájöttem, hogy nekem nincs rá szükségem.  Vannak még olyan emberek az életemben rajta kívül is, akik törődnek velem, és szeretnek. Lehetünk jóban. De tudom, hogy soha nem lesz már olyan, mint régen. Részemről egészen biztosan nem.