Homokvár

Gyerek vagyok örök, mindig játszom

Ahogy homokom hordja a szél, én 

Ugyan mit bánom. Mit bánom én, míg 

Váram tornyában csak te vagy, meg én; 

Te, a hős legény. Akkor hadd fújjon 

Az a kerge szél! Semmi sem rémít 

Míg velem vagy, s vigyázod lelkem.

Száz ellenség közt is arany szívét

Látom, ő az enyém, én az övé 

Hogy így alakult nem bánom. Karja

Erős, zászlóm hajtja, s repülök 

Ha látom, mert szívem mindig hozzá 

Csakis hozzá hajtja.

Szív rebbenj, halkan dobbanj, ahogy a 

Torony halkan megroppan, kavicsok 

Zuhannak a magasból, kikezdi 

A szél, a messzi távolból. Visít, 

Majd kacagás hallatszik, miként egy 

Láb tiporja földbe a homokból 

Épült bástyát. Lovagom érkezik, 

Vadak élén jár már, könnyben úszó 

Szemek, ez minden mi rá vár. Szól, s 

Már mondja is, a maga igazát: 

– Szép vagy úrnőm, ó szebb, még a 

Napnál, de csak szemeimet 

Bírod, szívem nem kötheti 

Általad örökké rablánc.