A szívem mélyén talán még nem fogtam fel, hogy tényleg vége.... hogy részemről is vége mindennek.
Sokáig hittem benne... hittem bennük és küzdöttem azért, hogy megváltozzanak a dolgok, és végre igazi párt alkothassunk. Igazán, őszintén szerelmes voltam belé, és valójában még mindig nem tudom, hogy pontosan mikor jött el az a pont, amikor azt mondtam, hogy ebből többé nem kérek.
Ráébredtem arra, hogy hiába a vonzalom, hiába minden közös emlék... valami megváltozott, részemről is. Sokáig tartott ráébredni arra, hogy ő (már) nem az az ember, akire vágyom. Nincsenek nagy igényeim, ha azt mondom, hogy törődésre vágyom egy kapcsolatban. Arra, hogy azt érezhessem, hogy tényleg fontos vagyok, és ne kelljen megküzdenem minden egyes apró kis figyelemmorzsáért. És ami a legfontosabb: azt akarom, hogy mindent képesek legyünk megbeszélni, legyen szó bármilyen kényes témáról. Vannak még apróságok, de ez a két dolog volt az, ami sosem teljesült maradéktalanul Piktorral.
Tudom, hogy még mindig fontos vagyok neki (még ha a lelki alkatából adódóan baromi nehezére esik is kimutatni), de a sok apró kis pofon ráébresztett arra, hogy én már nem akarok semmit ettől az embertől. Imádom, és tök jó hangulatban váltunk el egymástól a beszélgetés után is, segített lecipekedni a buszmegállóba... DE már nem szeretem. Legalábbis nem szerelemmel. Semmit nem bánok, de... vége.
Gyönyörű volt az első szerelem, és nem bánom, hogy így történt. De ideje lapozni abban a bizonyos Élet nevű könyvben.
Sajnálom, hogy így alakult a dolog. Asszem jogosan mondhatom, főleg mivel lassan egy éve én is talán hasonlóan jártam, hogy átérzem...
VálaszTörlésValahol bíztam benne, hogy valóra válnak az álmaid melyeket az írásokon keresztül láttam, de ha nem is Piktorral, talán valaki mással valóra válnak, s ha nem is válnának valóra, szerintem ne aggódj, hisz lehet, hogy ezek az álmok helyett majd másikak válnak valóra. Legalábbis velem így történt...
Wilk